Juhász Gyula: Petőfi
Petőfi
Csöndes falu, bús őszi este,
Már alszanak a barna asztagok,
Most ébred a kaszálók méla lelke,
A kémény füstje szőkén kanyarog.
Már alszanak a barna asztagok,
Most ébred a kaszálók méla lelke,
A kémény füstje szőkén kanyarog.
Halk hegedűszó sír a faluvégen,
Valaki a babáját temeti,
Tenger csillag ragyog a magas égen,
Szép, büszke, sok fény, könnyű ott neki.
Valaki a babáját temeti,
Tenger csillag ragyog a magas égen,
Szép, büszke, sok fény, könnyű ott neki.
De valaki ma búcsút mond a háznak,
Kakukkos óra elválást dalol,
Lehull szirma az őszirózsafának,
Fekete árnyak várnak valahol.
Kakukkos óra elválást dalol,
Lehull szirma az őszirózsafának,
Fekete árnyak várnak valahol.
Az ifjú megy. Kalapján árvalánynak
Bús szőkesége, szíve oly nehéz,
Ezüstöt sző rá fénye holdvilágnak,
Vár rá a nagyság és a szenvedés.
Bús szőkesége, szíve oly nehéz,
Ezüstöt sző rá fénye holdvilágnak,
Vár rá a nagyság és a szenvedés.
