Juhász Gyula: Petőfi-kép
Petőfi-kép
Az én lelkemben így él a te képed:
Nagy garaboncás, a széllel dacolva
Űzöd a jövőt és a messzeséget,
Belésírván a lelked a dalodba.
Nagy garaboncás, a széllel dacolva
Űzöd a jövőt és a messzeséget,
Belésírván a lelked a dalodba.
Bús őszi éjen törtetsz ázva, fázva
És hivatásod csillagára nézve.
Vár rád a távolban egy ódon csárda
És álmaidnak késő dicsősége.
És hivatásod csillagára nézve.
Vár rád a távolban egy ódon csárda
És álmaidnak késő dicsősége.
Te kócos üstökkel, tüzes szemekkel
Pihenni térsz, gubbasztva egy sarokba,
Míg beszürkül tört ablakon a reggel.
Pihenni térsz, gubbasztva egy sarokba,
Míg beszürkül tört ablakon a reggel.
Közönyösen ketyeg a falióra,
Te ráborulsz a zöld asztalra némán,
Mint valami nagy, magányos, sötét árny.
Te ráborulsz a zöld asztalra némán,
Mint valami nagy, magányos, sötét árny.
