Juhász Gyula: Tristia
Tristia
Úr volnék én álmoknak tartományán,
Utolsó cézárok közül való,
Halkan ver a szívem és várva vár rám,
Az elmúlás, e korhadó hajó.
Álmoknak vánkosán, mely süppedezve
Ringatja főmet, elhágy mind a gond,
Lábujjhegyen eljár az ihlet perce,
Mikor egész szívvel dalolhatok.
Utolsó cézárok közül való,
Halkan ver a szívem és várva vár rám,
Az elmúlás, e korhadó hajó.
Álmoknak vánkosán, mely süppedezve
Ringatja főmet, elhágy mind a gond,
Lábujjhegyen eljár az ihlet perce,
Mikor egész szívvel dalolhatok.
Magányos cézár, szétnézek borúsan
Megvert csatáimon s elrévedek
A színes múltban, a besüppedt múltban,
Mikor még Isten voltam és gyerek.
Ujjongó trombitáim régi hangja
Lelkembe száll távolból, remegőn
És ünnepeim elnémult harangja
Szívembe cseng, ha szürkül a közöny.
Megvert csatáimon s elrévedek
A színes múltban, a besüppedt múltban,
Mikor még Isten voltam és gyerek.
Ujjongó trombitáim régi hangja
Lelkembe száll távolból, remegőn
És ünnepeim elnémult harangja
Szívembe cseng, ha szürkül a közöny.
Az árulók a pusztuló hajóról
Ellopnak mindent, ami lopható,
De te enyém vagy emlék, ragyogó kor,
Ha süllyed is a süppedő hajó.
Szegény cézár a líra húrjain még
Kiver egy nem múló melódiát,
Bár testét a meddő tengerbe vessék,
Övé volt mégis, mégis egy világ!
Ellopnak mindent, ami lopható,
De te enyém vagy emlék, ragyogó kor,
Ha süllyed is a süppedő hajó.
Szegény cézár a líra húrjain még
Kiver egy nem múló melódiát,
Bár testét a meddő tengerbe vessék,
Övé volt mégis, mégis egy világ!
