Juhász Gyula: A színész halála
A színész halála
Alszik. A maszkja már halotti maszk,
Mely némán a nagy semmiségbe dermed,
Nem fog jelezni már vágyat, vigaszt,
Töprenkedést és tomboló szerelmet.
Mely némán a nagy semmiségbe dermed,
Nem fog jelezni már vágyat, vigaszt,
Töprenkedést és tomboló szerelmet.
Száz arca volt. Mindig más, mindig uj,
Övé volt minden mosolygás, kesergés,
Most minden arc szelíden elsimul
S az arcon nem marad többé jelentés.
Övé volt minden mosolygás, kesergés,
Most minden arc szelíden elsimul
S az arcon nem marad többé jelentés.
Ez az igaz. Most ő maradt maga.
A deszkák fénye mind elhamvadott.
Négy deszka közt az örök fény ragyog.
A deszkák fénye mind elhamvadott.
Négy deszka közt az örök fény ragyog.
Ez az igaz. Ő eltalált haza,
Hol nincs zaj, taps, szín, álgyász, álvigasz,
Ahol örökké minden egy s igaz.
Hol nincs zaj, taps, szín, álgyász, álvigasz,
Ahol örökké minden egy s igaz.
