Juhász Gyula: Egy csók egy állomáson
Mely őszünk minden fényét nekem adta,
Egy nőnek csókja reszketett a légben.
Idegen nő. Neve Innominata.
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!
Szobák, melyekben álmos, ólmos ősz lesz,
Napok, mikor már arcom száz redő lesz.
Oly messze tűnt már csókos nő, verőfény.
Megyek, mint nem várt torra megy a vőfély!