Juhász Gyula: A harangozó
A harangozó
Pókok között él lenn egy szürke zugban,
Fönn a harang a mély űrben lebeg.
Nem nézi ő, szédül, lehúzza búja,
Ő nem lát mást, csak a köteleket.
Fönn a harang a mély űrben lebeg.
Nem nézi ő, szédül, lehúzza búja,
Ő nem lát mást, csak a köteleket.
Mikor a hajnal aranycsíkja reszket
Ezüst folyón s ragyog a szőke dél,
Mikor az alkony csókjai tüzelnek:
Ő kötelet ránt s a magas zenél.
Ezüst folyón s ragyog a szőke dél,
Mikor az alkony csókjai tüzelnek:
Ő kötelet ránt s a magas zenél.
És ekkor arcán régi vágyak égnek
S eszébe jutnak tágas régi rétek,
Száz kicsi szépség és a végtelen...
S eszébe jutnak tágas régi rétek,
Száz kicsi szépség és a végtelen...
Egy fáradt kar vergődik a kötéllel,
De szállva fénnyel, árnnyal és zenével
Egy lélek leng az ujjongó egen.
De szállva fénnyel, árnnyal és zenével
Egy lélek leng az ujjongó egen.
