Juhász Gyula: Egyedül
Egyedül
Megyünk és fáj a vándorlás magánya
És hogy kemény kövektől zord az ut
És nincs, ki az utast estére várja
S a távolok lámpája is hazug.
És hogy kemény kövektől zord az ut
És nincs, ki az utast estére várja
S a távolok lámpája is hazug.
És csak tovább van és csak messze, messze
És hull a köd és száll a mély ború
S halott lombot terít elénk az este
És koszorúnk mindszenti koszorú,
És hull a köd és száll a mély ború
S halott lombot terít elénk az este
És koszorúnk mindszenti koszorú,
De mi akartuk, hogy magányba menjünk
És e világon csöndes győzedelmünk
A szűz magasság, hol lelkünk lakik.
És e világon csöndes győzedelmünk
A szűz magasság, hol lelkünk lakik.
Nézz vissza, szívem, árva és kifáradt,
Milyen nyarak, milyen pompák és tájak,
Miket elhagytál! De már itt vagy, itt.
Milyen nyarak, milyen pompák és tájak,
Miket elhagytál! De már itt vagy, itt.
