Juhász Gyula: Az ivó
Az ivó
Kivert a végzet. Ideballagok
Mellétek, boros, piros asztalok.
Mellétek, boros, piros asztalok.
Élet szegénylegénye, bús betyár,
Itt rám felejtés édes mérge vár.
Itt rám felejtés édes mérge vár.
Sötét az élet, de piros a bor,
Boros bíborban az öröm dalol.
Boros bíborban az öröm dalol.
Fekete éjben, lelkem éjjelén,
Ez öröm lángját élesztgetem én.
Ez öröm lángját élesztgetem én.
Tudom, hogy éget és eléget ez,
De egyszer így is, úgy is vége lesz.
De egyszer így is, úgy is vége lesz.
Ó addig forrjon, mint a must, szívem,
Édes vadul és édes szelíden.
Édes vadul és édes szelíden.
Villogjon billikomom fenekén
A rubin vágy és a smaragd remény!
A rubin vágy és a smaragd remény!
A borban régi őszök fénye ég,
Szüreti tűznek önti melegét.
Szüreti tűznek önti melegét.
És néha mézes, mint a régi csók,
És fanyar, mint a tűnt illuziók.
És fanyar, mint a tűnt illuziók.
És keserű, mint sorsunk, a cudar
És néha furcsa vágyakat sugall:
És néha furcsa vágyakat sugall:
Szeretni újra, élni újra még
És ekkor érzem, hogy már itt a vég.
És ekkor érzem, hogy már itt a vég.
Meghalni százszor, szépen, így lehet
S köszönteni a hűtlen életet,
S köszönteni a hűtlen életet,
A hűtlen asszonyt, mindent, ami szép
És kárhozat és üdv és semmiség!
És kárhozat és üdv és semmiség!
