Juhász Gyula: Egy kriptára
Egy kriptára
Az őszi alkony búcsúzó tüzében
Ragyog a márvány, rajta dús arany,
Fehér kövek közt mély nyugalmú béke
S az örök élet csöndes búja van.
Ragyog a márvány, rajta dús arany,
Fehér kövek közt mély nyugalmú béke
S az örök élet csöndes búja van.
Míg éltek: forró gyűlölségben égtek
És tépték egymást: ketrecben vadak,
Most hűvös árnyékában a nagy éjnek
Egymás mellett szelíden alszanak.
És tépték egymást: ketrecben vadak,
Most hűvös árnyékában a nagy éjnek
Egymás mellett szelíden alszanak.
Rang és vagyon hiába egyesültek,
Hogy életük víg pompa legyen, ünnep,
Csak kárhozat volt nékik, szép pokol.
Hogy életük víg pompa legyen, ünnep,
Csak kárhozat volt nékik, szép pokol.
Most bús borostyán fonja össze őket,
Mint Veronában a nagy szeretőket
S a megváltást példázza a szobor.
Mint Veronában a nagy szeretőket
S a megváltást példázza a szobor.
