Juhász Gyula: Egy ház
Egy ház
Eltűnik egy ház. Alacsony tetővel
Nem ostromolta gőggel az eget,
Míg állt, nem tűnt fel senkinek e tájon,
Öreg anyó volt, élt már eleget.
De nekem a szívembe vág a csákány,
Mely falait lebontja, mert nekem
E ház volt gyermekségem, ifjúságom,
E szürke ház volt színdús életem.
Nem ostromolta gőggel az eget,
Míg állt, nem tűnt fel senkinek e tájon,
Öreg anyó volt, élt már eleget.
De nekem a szívembe vág a csákány,
Mely falait lebontja, mert nekem
E ház volt gyermekségem, ifjúságom,
E szürke ház volt színdús életem.
Ez alacsony tetők alatt magasba
Ó hányszor lendült homlokom, dalom,
Hány álom ringatott alvón, imetten
És háború zúgott s forradalom.
Itt éltem én, a gyermek, ki öreg volt
És aki mindig nagy gyermek maradt,
Itt sírtam én, mint ifjú, ki sosem volt
Fiatal s várt egy végső diadalt.
És innen néztem a szabad jövőbe,
Mint férfi, mikor nő, sors elhagyott
S a boldogtalan tegnapért cserébe
Köszöntöttem a szabad holnapot.
Ó hányszor lendült homlokom, dalom,
Hány álom ringatott alvón, imetten
És háború zúgott s forradalom.
Itt éltem én, a gyermek, ki öreg volt
És aki mindig nagy gyermek maradt,
Itt sírtam én, mint ifjú, ki sosem volt
Fiatal s várt egy végső diadalt.
És innen néztem a szabad jövőbe,
Mint férfi, mikor nő, sors elhagyott
S a boldogtalan tegnapért cserébe
Köszöntöttem a szabad holnapot.
Itt virrasztottam álmaim fölött én,
Mint kapitány a süllyedő hajón,
A földet kémlelőn, mely ott dereng már
Egy új hajnalban. És majd hallgatom,
Hogy cseng a csákány, görnyed a gerenda,
Hogy dolgozik, ront, bont a faltörő.
Hogy épül álmon, harcon és kudarcon,
Egy élet romjain túl a jövő!
Mint kapitány a süllyedő hajón,
A földet kémlelőn, mely ott dereng már
Egy új hajnalban. És majd hallgatom,
Hogy cseng a csákány, görnyed a gerenda,
Hogy dolgozik, ront, bont a faltörő.
Hogy épül álmon, harcon és kudarcon,
Egy élet romjain túl a jövő!
