Kaffka Margit: MAGDOLNA
MAGDOLNA
Halálra vál a szombatéj legottan
Még violás párákba rezg a város.
Gyékény a parton, görnyed ott sarutlan
Péter, Jakab, az idősebb, meg János,
Odább a bárka tört padján, leverve
Alél az asszony, elnyomá keserve.
Még violás párákba rezg a város.
Gyékény a parton, görnyed ott sarutlan
Péter, Jakab, az idősebb, meg János,
Odább a bárka tört padján, leverve
Alél az asszony, elnyomá keserve.
A hab susog, miképha titka volna.
Remegő bánat néma, mint a hab.
Messze sötétlik a Golgotha orma
Ah, szinte féli, kerüli a nap.
Megholt az Úr, ki igaz volt szavában,
Nincsen próféta több Galileában.
Remegő bánat néma, mint a hab.
Messze sötétlik a Golgotha orma
Ah, szinte féli, kerüli a nap.
Megholt az Úr, ki igaz volt szavában,
Nincsen próféta több Galileában.
Ki az? Valaki erre tart sietve!
Kavics zörgött, hullám neszelt csupán!
Mind hátrarezzen balga rémületbe,
Míg az ösvényen feltörtet a lány,
Haja kuszált, - köntöse összetépett, -
Magdolna, te? Mi hozott ide téged?
Kavics zörgött, hullám neszelt csupán!
Mind hátrarezzen balga rémületbe,
Míg az ösvényen feltörtet a lány,
Haja kuszált, - köntöse összetépett, -
Magdolna, te? Mi hozott ide téged?
S feddi Jakab: Asszony, hol van a fátylad?
És Péter mond: A kebled eltakard!
És János néz, a szeme csupa bánat:
Szólj lányom, honnan jöttél, mit akarsz?
És Péter mond: A kebled eltakard!
És János néz, a szeme csupa bánat:
Szólj lányom, honnan jöttél, mit akarsz?
- Véres vagyok? Ott a kereszt tövébe,
Igen, igen! Palástom elveszett,
A hajamat a tüske összetépte.
Mit? Mért nem keltek? Fel, fel emberek!
A mester él! Jöjj gyorsan uram, Péter!
Ne bánts! Hisz ép eszem van! De hogy nézel?!
Felel Péter: Eszelős vagy, leány!
S Jakab: A mi gyászunkat ne zavard!
S János, ki ült az Úr jobb oldalán,
Szegény te, - közénk ülj, velünk maradj!
Igen, igen! Palástom elveszett,
A hajamat a tüske összetépte.
Mit? Mért nem keltek? Fel, fel emberek!
A mester él! Jöjj gyorsan uram, Péter!
Ne bánts! Hisz ép eszem van! De hogy nézel?!
Felel Péter: Eszelős vagy, leány!
S Jakab: A mi gyászunkat ne zavard!
S János, ki ült az Úr jobb oldalán,
Szegény te, - közénk ülj, velünk maradj!
Pihenni most? Hisz harmadnapja járom
A sűrűt, mint az erdei vadak,
És minden bokrot, fát elért az átkom,
Hogy nem fedezte jobban uramat.
Most felvirrad ím! Rossz álom repült el,
Megéledt, felkelt, visszajött a mester.
Ah hallgasd! A tanácsbeli kertjében
Leskedve vártam a kelő napot,
Hogy a szombat multával visszakérjem
Az Úr testét, ki minket elhagyott,
Vagy tán szememnek minden könyüjét
Örökre el akartam sírni ott,
Vagy mit tudom! De hogy közelíték
Reszketve láttam: eltűnt a halott,
Üres a sír, de fényes, mint az ég
És villámkép tündöklő sugarak
Vették szemem fényét. Tovább menék,
S egy férfi állt a fák alatt,
Fehérruhás, komolyszemű, szelíd -
És szóltam néki: Szánd meg bajomat!
Mert bizonnyal a kertész vagy te itt,
Mondd nékem, hová tetted az Urat?
S ő szólt, a hangja ép úgy rezge most,
Mint mikor minden bűnömet lemosta,
S letörlé rólam a gyalázatot.
Nevemen hítt, homlokom símította.
Rabbóni! S mint szokása, úgy felelt:
Magdolna! Meg ne érints engemet!
A sűrűt, mint az erdei vadak,
És minden bokrot, fát elért az átkom,
Hogy nem fedezte jobban uramat.
Most felvirrad ím! Rossz álom repült el,
Megéledt, felkelt, visszajött a mester.
Ah hallgasd! A tanácsbeli kertjében
Leskedve vártam a kelő napot,
Hogy a szombat multával visszakérjem
Az Úr testét, ki minket elhagyott,
Vagy tán szememnek minden könyüjét
Örökre el akartam sírni ott,
Vagy mit tudom! De hogy közelíték
Reszketve láttam: eltűnt a halott,
Üres a sír, de fényes, mint az ég
És villámkép tündöklő sugarak
Vették szemem fényét. Tovább menék,
S egy férfi állt a fák alatt,
Fehérruhás, komolyszemű, szelíd -
És szóltam néki: Szánd meg bajomat!
Mert bizonnyal a kertész vagy te itt,
Mondd nékem, hová tetted az Urat?
S ő szólt, a hangja ép úgy rezge most,
Mint mikor minden bűnömet lemosta,
S letörlé rólam a gyalázatot.
Nevemen hítt, homlokom símította.
Rabbóni! S mint szokása, úgy felelt:
Magdolna! Meg ne érints engemet!
És Péter szólt: Te láttad legelébb őt?
S Jakab: Magad láttad? Te bűnös féreg?
És János nézi Márját, a kesergőt:
- Halkan! Az asszony szunyadt, s íme, ébred.
Költsétek föl! Mondjátok meg neki,
Én láttam őt, a senki lánya, én,
Nem az, ki virradatra megtagadta
Kaifásnál a tornác küszöbén,
Nem akinek kendőjit elfogadta,
A szent asszonynál, ím, méltóbb vagyok,
Sem akinek keservit oltogatta,
S vigasztalásra más fiat hagyott.
Ah, volt szava a két gonosztevőhöz,
És Jeruzsálemért imádkozott,
És szeretettel szólt az asszonyoknak:
- Magatokon, ne rajtam sírjatok! -
Sohsem mondott vigasztalást nekem,
De láttam, visszajött! Áldott legyen!
S Jakab: Magad láttad? Te bűnös féreg?
És János nézi Márját, a kesergőt:
- Halkan! Az asszony szunyadt, s íme, ébred.
Költsétek föl! Mondjátok meg neki,
Én láttam őt, a senki lánya, én,
Nem az, ki virradatra megtagadta
Kaifásnál a tornác küszöbén,
Nem akinek kendőjit elfogadta,
A szent asszonynál, ím, méltóbb vagyok,
Sem akinek keservit oltogatta,
S vigasztalásra más fiat hagyott.
Ah, volt szava a két gonosztevőhöz,
És Jeruzsálemért imádkozott,
És szeretettel szólt az asszonyoknak:
- Magatokon, ne rajtam sírjatok! -
Sohsem mondott vigasztalást nekem,
De láttam, visszajött! Áldott legyen!
És Péter int: Hallgass, boldogtalan!
És Jakab szól: Hagyd abba, nem lehet,
Ne higgyétek! A sátán véle van.
S János: Ha káprázat játszik veled?
- Nem hiszitek szavam? Mondom bizony,
Jobb nálatok a fegyveres pogány,
Ki őrül áll a joppei kapun,
Az hajlott szómra, engedett korán.
Mielőtt a kakas háromszor szólalt,
Futék repesve túl halmon, hegyen,
És aki látott, aki vette szómat,
Mind hitt nekem, megannyi jött velem.
És mentünk kerteken, vetésen át,
Felvertük a külvárost, a határt -
S Emmausnál, az országút felén
Mind összegyűlve zsong a falu népe
És pálmaágot tör és dallva mén,
Mint ünnepen az utcák csőcseléke,
És reménykedve zeng az öröm-ének,
Az élő mestert várja béna, vak,
Almát, tojást osztanak el a vének,
Hogy csend legyen. Mégis kiáltanak
És szerte-zengi a kisdedek szája,
Mint írva van: Él a zsidók királya!
Igaz ne lenne, Kápráznék szemem?
Oh, ha a sátán csúfot űz velem!
Hallgassak én? Nem, esküszöm fejemre!
Ha százezernyi jő is ellenemre,
Ki nyúl hozzám? Szabad vagyok, szabad!
S ha nem kiáltok, szívem megszakad.
- Bezúgja szóm a kisértő vadont,
Hol csonka ágon rémít Iskárióth,
Bekiáltja a pusztákat szavam,
Ha senki sem hisz, - én hiszek magam,
Az Úr megtért, - én akarom, hiszem,
Feltámadtén mesterem, Istenem.
És Jakab szól: Hagyd abba, nem lehet,
Ne higgyétek! A sátán véle van.
S János: Ha káprázat játszik veled?
- Nem hiszitek szavam? Mondom bizony,
Jobb nálatok a fegyveres pogány,
Ki őrül áll a joppei kapun,
Az hajlott szómra, engedett korán.
Mielőtt a kakas háromszor szólalt,
Futék repesve túl halmon, hegyen,
És aki látott, aki vette szómat,
Mind hitt nekem, megannyi jött velem.
És mentünk kerteken, vetésen át,
Felvertük a külvárost, a határt -
S Emmausnál, az országút felén
Mind összegyűlve zsong a falu népe
És pálmaágot tör és dallva mén,
Mint ünnepen az utcák csőcseléke,
És reménykedve zeng az öröm-ének,
Az élő mestert várja béna, vak,
Almát, tojást osztanak el a vének,
Hogy csend legyen. Mégis kiáltanak
És szerte-zengi a kisdedek szája,
Mint írva van: Él a zsidók királya!
Igaz ne lenne, Kápráznék szemem?
Oh, ha a sátán csúfot űz velem!
Hallgassak én? Nem, esküszöm fejemre!
Ha százezernyi jő is ellenemre,
Ki nyúl hozzám? Szabad vagyok, szabad!
S ha nem kiáltok, szívem megszakad.
- Bezúgja szóm a kisértő vadont,
Hol csonka ágon rémít Iskárióth,
Bekiáltja a pusztákat szavam,
Ha senki sem hisz, - én hiszek magam,
Az Úr megtért, - én akarom, hiszem,
Feltámadtén mesterem, Istenem.
Már indul, köntöse repked a szélben.
Utána bomlik hosszú, rőt haja.
Egymásra néz a három, s észrevétlen
Felkél a sápadt asszony, Mária,
Lépte inog még, - a szava remeg:
- Magdolna várj, én is veled megyek.
Utána bomlik hosszú, rőt haja.
Egymásra néz a három, s észrevétlen
Felkél a sápadt asszony, Mária,
Lépte inog még, - a szava remeg:
- Magdolna várj, én is veled megyek.
1902
