Karinthy Frigyes: PETŐFI-FÉLE
PETŐFI-FÉLE
Szólék magamhoz: Nos, mi lesz? Felelj!
A kérdésre, mely át és áthevít
Valóban érzed-é a lángsugárt
Amely pezsgésbe hozza véredet?
A kérdésre, mely át és áthevít
Valóban érzed-é a lángsugárt
Amely pezsgésbe hozza véredet?
Valóban érzed homlokod felett
A szellemajkak érintéseit
Elbírod-é viselni a világ
Legborzasztóbb fájdalmát, legnagyobb
Szörnyüségét, mely e szóban van
A szellemajkak érintéseit
Elbírod-é viselni a világ
Legborzasztóbb fájdalmát, legnagyobb
Szörnyüségét, mely e szóban van
Mind összeforrva: "Költő?!" Óh e név
Nem azt jelenti, hogy talán csupán
A rythmusérzék bennek megfogant
Nem költő még, ki verset írni tud
S lehet költő, ki nem tud írni azt.
Nem azt jelenti, hogy talán csupán
A rythmusérzék bennek megfogant
Nem költő még, ki verset írni tud
S lehet költő, ki nem tud írni azt.
Ő a legtisztább emberszeretet
A legnemesebb ember-érzemény
Világ lelkének indulatja ő
Mely lángra gyújt és elragad mikép
Az egri bor, avagy Vezúv heve
Elég nemesnek érzed-é magad
Elég szeplőtlen-é ahhoz szived
Hogy érdemesnek tartsd magad e nagy
E véghetetlen névre, mely eget
Földet hasítva, mint egy égi fény
Keresztül zúg az éj sötétiben.
A legnemesebb ember-érzemény
Világ lelkének indulatja ő
Mely lángra gyújt és elragad mikép
Az egri bor, avagy Vezúv heve
Elég nemesnek érzed-é magad
Elég szeplőtlen-é ahhoz szived
Hogy érdemesnek tartsd magad e nagy
E véghetetlen névre, mely eget
Földet hasítva, mint egy égi fény
Keresztül zúg az éj sötétiben.
Elég magasra száll-e szellemed
Hol ég és föld egy lángfelhőbe fúl
Vagy csillagoknak szende fényei
Utad szelíden meghatárolák?
Ha úgy vagyon: előre! Mit törődsz
E földi zajjal, mely körüldonog
Röpülj a napba s fördjél benne meg
És burkolózz a felhők árnyival
Aztán dalolj magadnak lángolón
Ahogy szivedből, lelkedből telik
S ne várd az élet szebb jutalmait.
Hol ég és föld egy lángfelhőbe fúl
Vagy csillagoknak szende fényei
Utad szelíden meghatárolák?
Ha úgy vagyon: előre! Mit törődsz
E földi zajjal, mely körüldonog
Röpülj a napba s fördjél benne meg
És burkolózz a felhők árnyival
Aztán dalolj magadnak lángolón
Ahogy szivedből, lelkedből telik
S ne várd az élet szebb jutalmait.
De hogyha szíved csak a vágy viszi
E szentelt csarnok oltárképihez
Hogy a dicsőség myrtus ágait
Rakják fejedre embertársaid
Akkor maradj közöttük és alant
Akkor dalolj vakondokéneket
Kimérve és tökéletes rimek
Igája mellett és dalold nekik
Üres szívvel álérzeményeid,
De jól vigyázz, - ne közelíts a nap
Lángfényihez, mert megbosszulja az
A méltatlan merészséget s lesujt
A föld porába, honnan feljövél
S ne közelíts hitvány lantod megül
A költő lelke égi trónusát
Körülvevő dicsfénynek lángihoz.
E szentelt csarnok oltárképihez
Hogy a dicsőség myrtus ágait
Rakják fejedre embertársaid
Akkor maradj közöttük és alant
Akkor dalolj vakondokéneket
Kimérve és tökéletes rimek
Igája mellett és dalold nekik
Üres szívvel álérzeményeid,
De jól vigyázz, - ne közelíts a nap
Lángfényihez, mert megbosszulja az
A méltatlan merészséget s lesujt
A föld porába, honnan feljövél
S ne közelíts hitvány lantod megül
A költő lelke égi trónusát
Körülvevő dicsfénynek lángihoz.
Maradj e földön, hogyha nem tudod
Megérezni szivednek lángjait
És hadd viruljon kikelet virány
Ne gondolj azzal, élj, s nyugodt lehetsz
"Dicsőségedre írnak költeményt",
Megérezni szivednek lángjait
És hadd viruljon kikelet virány
Ne gondolj azzal, élj, s nyugodt lehetsz
"Dicsőségedre írnak költeményt",
S aranybetükkel följegyezve lész
Történelemnek órjás lapjain
Mig fönt az aether költőlelkei
Kiket nem ért, nem lát a nagyvilág
Lenéznek rád a megvetés sulyos
Tekintetével ... Oh felelj szivem
Mit érzel ettől, óh mit érezel
E pillanat nagyságát érezed
Költő vagy-é? felelj tehát ... Ne még
Majd megfelel rá a jövő. Elég.
Történelemnek órjás lapjain
Mig fönt az aether költőlelkei
Kiket nem ért, nem lát a nagyvilág
Lenéznek rád a megvetés sulyos
Tekintetével ... Oh felelj szivem
Mit érzel ettől, óh mit érezel
E pillanat nagyságát érezed
Költő vagy-é? felelj tehát ... Ne még
Majd megfelel rá a jövő. Elég.
