Katona József: Éjeim
Éjeim
Midőn a Halottaknak
Órája megkondúl
s az éjféli csendpompáknak
lepli közt vadon dúl
Midőn az elálmosult
Táj e zaj szűntére
s a régen bemohosult
fáknak Levelére
Midőn a Hold hunyni megy,
s még haló súgára
s a végső ezüst hím egy
Tölgy gyepes aljára
Midőn egy véghetetlen
szent Kéz fél világot
hol ésszel érhetetlen
magosságra hágott
Ah! akkor én nvomorúlt
teremtmény, e rendes
s múlnak, mint Holtra borúlt
egy Sírónak csendes
Akkor én a lankadó
bú közt lépdegélek
s menten nézi szaladó
csillagit a lélek,
Lehúllt a Rózsalevél
tavaszi ágárol
Szent Idő, hová levél?
melly virgonc vágyárol
Mint irigylem sorsodat
árván nyögdécselő
de én hűs koporsódat
kerűlöm, mert él Ő,
Keccsel teljes szülemény,
de (mint az éjtszaka)
el is tűnt már a remény,
és ha sírok, csak a
Órája megkondúl
| a várbeli Toronyban, |
lepli közt vadon dúl
| a zúgó hang e honyban - |
Táj e zaj szűntére
| majd új szendert kezd elő, |
fáknak Levelére
| ismét leül a szellő - |
s még haló súgára
| is egy Jóéjtszakát int, |
Tölgy gyepes aljára
| párnát jelelve kacsint - |
szent Kéz fél világot
| szunnyadásra biberész, |
magosságra hágott
| az erőtlen ember-ész: |
teremtmény, e rendes
| Temetőn magam nyögök, |
egy Sírónak csendes
| fájdalmain, a gőgök - |
bú közt lépdegélek
| egy bokortol másikhoz, |
csillagit a lélek,
| hogy örömöt mellyik hoz. |
tavaszi ágárol
| súgár törsökömnek. |
melly virgonc vágyárol
| jeles vagy örömömnek. |
árván nyögdécselő
| Madár - te sírt keresel; |
kerűlöm, mert él Ő,
| ki magához kevesel. |
de (mint az éjtszaka)
| nem kedvező Kegyelem: |
és ha sírok, csak a
| visszhang jajdúl el velem. |
