Kisfaludy Károly: A nyugtató.
A nyugtató.
Leszállsz te is kecsegtető sugár!
Ki rég borult egemre feltünél,
S ujonnan a remény lágy karjain
Biztatva szép álmokba ringatál!
S habár csak messziről mosolygtanak
Felém búszenderitő bájaid,
Bátran megvivtam a jelen hiányait,
Magas bért sejtve kebleden,
Örömszinben, vezércsillag gyanánt
Lebegdelt képed napjaim körül,
S bájképzetim fellengve bolygtanak
Jövendőmnek derengő tájain.
Ki rég borult egemre feltünél,
S ujonnan a remény lágy karjain
Biztatva szép álmokba ringatál!
S habár csak messziről mosolygtanak
Felém búszenderitő bájaid,
Bátran megvivtam a jelen hiányait,
Magas bért sejtve kebleden,
Örömszinben, vezércsillag gyanánt
Lebegdelt képed napjaim körül,
S bájképzetim fellengve bolygtanak
Jövendőmnek derengő tájain.
"Elég merész sziv! vég határod a remény,
Ezen tul a szegénynek nincs java;
A szépség felhőtlen tetőre vágy,
Birtokhoz csak szerencsés juthat el.
Némulj meg, és tanulj lemondani.
Nyugasztalódj belső világodon:
Örökségül tündéri álmokat,
Nem földi jót adának istenid."
Igy dörge rám küzdőre egy hideg,
Egy vak szokáson szentesült erő;
Érczkormányát vadon zajogtatá,
S habok közé sülyeszti partomat;
Mély örvényt vág frigyes pályánk között,
S kinézteim homályba oszlanak.
Ezen tul a szegénynek nincs java;
A szépség felhőtlen tetőre vágy,
Birtokhoz csak szerencsés juthat el.
Némulj meg, és tanulj lemondani.
Nyugasztalódj belső világodon:
Örökségül tündéri álmokat,
Nem földi jót adának istenid."
Igy dörge rám küzdőre egy hideg,
Egy vak szokáson szentesült erő;
Érczkormányát vadon zajogtatá,
S habok közé sülyeszti partomat;
Mély örvényt vág frigyes pályánk között,
S kinézteim homályba oszlanak.
S te még egyszer ragyogsz felém kegyes!
Gyötrelmem titka lángol könnyeden:
"Áldozz! ez élet a földé; a rény
Pálmája vad tövis között virul.
Győzz türve!" igy vigasztalál, s azon
Kinos perczben viszonszerelmed
Vallása reszket bibor ajkidon;
S mit a boldog nem nyerhete,
A szenvedő alélt szivén remeg. -
Elválsz; s utánad ah haszontalan
Nyilong karom; tompán zug el szavam
A puszta téreken; letünt az égi kép,
Csak könnye reng keblem hullámain:
A multnak bus, komoly emlékjele.
S miglen borulva veszteségemen
A távolt méri lankadó szemem,
Szelid fény leng körül; lágy hangzatok,
Mint a lantnak homályos zengzeti,
Gyöngén ihletve szerteömlenek;
S egy bájalak világos szárnyakon
Csendes méltósággal lebeg felém.
Nem földi kényt lövel tekintete,
Szent béke ül felséges homlokán,
S a merre lép, az ég malasztja kél.
Gyötrelmem titka lángol könnyeden:
"Áldozz! ez élet a földé; a rény
Pálmája vad tövis között virul.
Győzz türve!" igy vigasztalál, s azon
Kinos perczben viszonszerelmed
Vallása reszket bibor ajkidon;
S mit a boldog nem nyerhete,
A szenvedő alélt szivén remeg. -
Elválsz; s utánad ah haszontalan
Nyilong karom; tompán zug el szavam
A puszta téreken; letünt az égi kép,
Csak könnye reng keblem hullámain:
A multnak bus, komoly emlékjele.
S miglen borulva veszteségemen
A távolt méri lankadó szemem,
Szelid fény leng körül; lágy hangzatok,
Mint a lantnak homályos zengzeti,
Gyöngén ihletve szerteömlenek;
S egy bájalak világos szárnyakon
Csendes méltósággal lebeg felém.
Nem földi kényt lövel tekintete,
Szent béke ül felséges homlokán,
S a merre lép, az ég malasztja kél.
"Te hiv valál, s vesztél; fel csüggedő!
Sorsod csak a mulót ragadta el;
Lángzók maradnak a rokon tüzek,
S a por felett buzogva érlelik
Tisztult lényök nemesb tökélyeit.
S ha a világ, ha vad korod szilaj
Dagálya éltedet zavarja, jer
Berkembe; myrtusim hüs árnyai
Ölelnek ott, s az ének szelletin
A hiv körébe szállva, részvevő
Érzelmim enyhülsz." Igy a mennyei;
S mig dalra ébredt lantom hurjain
Bus hangok rezgenek, lelkem vidul,
S a sziv zajongó habja csendesül.
Sorsod csak a mulót ragadta el;
Lángzók maradnak a rokon tüzek,
S a por felett buzogva érlelik
Tisztult lényök nemesb tökélyeit.
S ha a világ, ha vad korod szilaj
Dagálya éltedet zavarja, jer
Berkembe; myrtusim hüs árnyai
Ölelnek ott, s az ének szelletin
A hiv körébe szállva, részvevő
Érzelmim enyhülsz." Igy a mennyei;
S mig dalra ébredt lantom hurjain
Bus hangok rezgenek, lelkem vidul,
S a sziv zajongó habja csendesül.
