Kisfaludy Károly: Alkonyi dal.
Alkonyi dal.
Im kedvesem édes! kék hegyen túl
A nap remegő sugára leszáll,
És tiszta gyepágyon lágy pihenésre
Oly biztosan int a berki homály.
A nap remegő sugára leszáll,
És tiszta gyepágyon lágy pihenésre
Oly biztosan int a berki homály.
Ott gyenge fuvalmak játszva susognak,
S hű párja körül a fülmile zeng,
És illatözönben zöld koszorúkkal
A boldog aranykor képe dereng.
S hű párja körül a fülmile zeng,
És illatözönben zöld koszorúkkal
A boldog aranykor képe dereng.
Ott messze irígylő vizsga szemektől
A földi szokás rabféke szakad:
Csak a szerelmemnek égi hatalma
Vesz kényeket és uj kénybe ragad.
A földi szokás rabféke szakad:
Csak a szerelmemnek égi hatalma
Vesz kényeket és uj kénybe ragad.
S mint parti virággal víg ölelésben
A feldagadó habba vegyül,
Ugy kéjledez éltünk egybe ömölve,
Mig a gyönyörűség mélyibe dül.
A feldagadó habba vegyül,
Ugy kéjledez éltünk egybe ömölve,
Mig a gyönyörűség mélyibe dül.
S mint a füzes ingó lombjain által
A holdnak ezüst világa ragyog:
A eljesülés szép álma felettünk
Mág bájos alakban lengeni fog.
A holdnak ezüst világa ragyog:
A eljesülés szép álma felettünk
Mág bájos alakban lengeni fog.
Jer, kedvesem édes! a tavasz illan,
S a fülmile nyájas zengzete múl,
Majd éji leheltén a komor ősznek
A csermelye fagy, a rózsa lehull.
S a fülmile nyájas zengzete múl,
Majd éji leheltén a komor ősznek
A csermelye fagy, a rózsa lehull.
Míg bátor erőben kérkedik a lét,
És a liget ernyős rejteket ad,
Most éljük az éltet, hervad is az bár,
A multnak azért emléke marad.
És a liget ernyős rejteket ad,
Most éljük az éltet, hervad is az bár,
A multnak azért emléke marad.
Nézd a magas égnek csillagirását,
Mely érzeni és szeretni tanít!
O hadd szemeidben visszaragyogni,
Mit lelkem epedve s égve gyanít.
Mely érzeni és szeretni tanít!
O hadd szemeidben visszaragyogni,
Mit lelkem epedve s égve gyanít.
