Komjáthy Jenő: CSAK TARTSATOK ...
CSAK TARTSATOK ...
Csak tartsatok előmbe tükröt!
Habár tudom, nem hízeleg.
Szemlélve arcom dúlt vonásit,
Tüstént magamra ismerek.
Habár tudom, nem hízeleg.
Szemlélve arcom dúlt vonásit,
Tüstént magamra ismerek.
Hisz annyi bánat átviharzott
E roncsolt, sápadt alakon,
A szenvedések, kínok árja
A durva életharcokon!
E roncsolt, sápadt alakon,
A szenvedések, kínok árja
A durva életharcokon!
Nyomot hagyott rajt minden érzés
És foltot ejtett számtalan,
Mert szívem még a rossz iránt is
Fogékony volt határtalan.
És foltot ejtett számtalan,
Mert szívem még a rossz iránt is
Fogékony volt határtalan.
A szenvedély sok mély barázdát
Vont napsütötte arcomon:
De azért napcsókolta főmet
Mégis emelten hordozom!
Vont napsütötte arcomon:
De azért napcsókolta főmet
Mégis emelten hordozom!
Hibáimon ti kapva kaptok,
S erényem föl nem éritek,
Midőn hibáztam, ott valátok,
S így magatokhoz méritek.
S erényem föl nem éritek,
Midőn hibáztam, ott valátok,
S így magatokhoz méritek.
Közös mindenha tévedésünk,
De ami fölemel: enyém!
Mindenha egyetlen s magányos
Minden kiváló érzemény.
De ami fölemel: enyém!
Mindenha egyetlen s magányos
Minden kiváló érzemény.
Közületek vajon ki látott
Erőm teljében fényleni?
És üdvözülve, koszorúsan
Ki hallott engem zengeni?
Erőm teljében fényleni?
És üdvözülve, koszorúsan
Ki hallott engem zengeni?
Ki látott járni pompafényben
A zúgó tengerek fölött?
Közületek ki látta lelkem,
Midőn a napba öltözött?
A zúgó tengerek fölött?
Közületek ki látta lelkem,
Midőn a napba öltözött?
Ki látta színem változását,
Midőn a lélek elragadt?
Ez elcsigázott, gyönge testen
Ki látott nőni szárnyakat?
Midőn a lélek elragadt?
Ez elcsigázott, gyönge testen
Ki látott nőni szárnyakat?
Ki látott engem tűzszekéren,
Mint a profétát egykoron?
Illést se látta minden ember,
Csak az, ki lélekben rokon.
Mint a profétát egykoron?
Illést se látta minden ember,
Csak az, ki lélekben rokon.
Kő sebzi, tüske vérzi lábát,
Ki mindig fölfelé tekint;
És lábaim a földet érik,
Bár fejem az éterbe ring.
Ki mindig fölfelé tekint;
És lábaim a földet érik,
Bár fejem az éterbe ring.
Előttetek nem szent a költő,
Csupán saruját nézitek,
Mert lelketek régen kiszáradt,
És szívetek sötét, hideg.
Csupán saruját nézitek,
Mert lelketek régen kiszáradt,
És szívetek sötét, hideg.
Azért láttok ti feketének
Mindent a fényes menny alatt,
Azért fagyos egész világtok,
Azért unott és lagymatag.
Mindent a fényes menny alatt,
Azért fagyos egész világtok,
Azért unott és lagymatag.
Hadd szántson szenvedély ekéje
Még több barázdát arcomon:
Sugárövezte, büszke főmet
Én mindig fönnen hordozom!
Még több barázdát arcomon:
Sugárövezte, büszke főmet
Én mindig fönnen hordozom!
[Szenic, 1891. március 31.]
