Komjáthy Jenő: ROHAN A NAP ...
ROHAN A NAP ...
Rohan a nap tüzes szekéren,
S tombolni kezd, ujongni vérem,
Nincs többé börtön, földi gát;
Csak élni, élni, sírni, égni
Egy örökléten át!
S tombolni kezd, ujongni vérem,
Nincs többé börtön, földi gát;
Csak élni, élni, sírni, égni
Egy örökléten át!
Csak élni, élni mindörökké,
Nem válni soha lomha röggé,
Nem lenni gyáván semmivé ...
Ó, ez az élet - fényes élet,
Több, mint elmém hivé!
Nem válni soha lomha röggé,
Nem lenni gyáván semmivé ...
Ó, ez az élet - fényes élet,
Több, mint elmém hivé!
Hisz élek, élek mindörökké!
Ó, van-e seb, mely nem heged bé
A végtelen időkön át?
Nézd a napot, mily örökifjan
Futja be fényutát!
Ó, van-e seb, mely nem heged bé
A végtelen időkön át?
Nézd a napot, mily örökifjan
Futja be fényutát!
Csak álom volt a bűn, a bánat;
Sötét gyökén életfa támad,
Mely sudarával égig ér,
És beárnyékol egy világot
Lombjával a pazér.
Sötét gyökén életfa támad,
Mely sudarával égig ér,
És beárnyékol egy világot
Lombjával a pazér.
Csak álom volt a múlt, a törpe;
Hisz mind dicsőbb, magasabb körbe
Rohanok, mint örök nap én.
Oly széditő, csodás magasba
Ragad a hit s remény!
Hisz mind dicsőbb, magasabb körbe
Rohanok, mint örök nap én.
Oly széditő, csodás magasba
Ragad a hit s remény!
Rohan a nap, rohan az élet,
Föllengő kéj, csapongó élvek
Ragadják izzó lelkem el;
Rajongó, zokogó gyönyörrel
Csordultig e kebel.
Föllengő kéj, csapongó élvek
Ragadják izzó lelkem el;
Rajongó, zokogó gyönyörrel
Csordultig e kebel.
Minden gyönyör, dal, illat, eszme;
Magas hitem a végtelenbe
Visz engemet röpülve ma.
Ugy érzem, oly boldog vagyok, mint
Az örök nap maga.
Magas hitem a végtelenbe
Visz engemet röpülve ma.
Ugy érzem, oly boldog vagyok, mint
Az örök nap maga.
Csak sírni, égni mindörökké!
Engem a temető sem föd bé,
Tüzem halál sem oltja el;
A sírgöröngyöm, írigy földön
Túlcsordul e kebel.
Engem a temető sem föd bé,
Tüzem halál sem oltja el;
A sírgöröngyöm, írigy földön
Túlcsordul e kebel.
Tüzet lehelni, kéjt zokogni,
Vérforraló dalokba fogni,
Zengeni az örök nyarat! ...
Mint a Napisten, olyan a lelkem,
Oly fényes és szabad.
Vérforraló dalokba fogni,
Zengeni az örök nyarat! ...
Mint a Napisten, olyan a lelkem,
Oly fényes és szabad.
S haragban égni, búba törni,
Villámot szórni, mennydörögni,
Ó, kéj az is, az is gyönyör!
Tombolni szilaj fájdalomban,
Mely újjászül, ha öl!
Villámot szórni, mennydörögni,
Ó, kéj az is, az is gyönyör!
Tombolni szilaj fájdalomban,
Mely újjászül, ha öl!
Ott ülök már a napszekéren;
Ó, hogy lázong; ujong a vérem,
Nincs többé korlát, semmi gát:
Ragyogni, égni, sírni vágyom
Egy örökléten át!
Ó, hogy lázong; ujong a vérem,
Nincs többé korlát, semmi gát:
Ragyogni, égni, sírni vágyom
Egy örökléten át!
[1892. május 25.]
