Kosztolányi Dezső: A kis baba
Az álmodó baba |
a délutánba méláz mosolyogva
s libeg-lebeg kenderszinű haja.
a parfümöktől forró feje fáj.
Ah, mért ez a búcsúzkodó finálé?
Nem kell az élet, pompázó parádé,
aranyfindzsákba hűlő csokoládé,
nem kell neki a szende, lenge báj.
Valami fáj s nem tudja, mije fáj.
és szája vérzik (ez a gyenge száj),
mint vérpiros narancs és fáj az élet
és fájnak a falon a régi képek
és alvó lelke önmagába réved.
Fáj, fáj az élet.
az ó szobán s fülledten ellebeg
és fáj a zongora (ah, fáj az élet)
ez az utolsó délutáni ének,
a billentyűk oly feketék, fehérek
s úgy fájnak a kis szőke hercegek,
testvérkéi, kik jönnek reszketeg,
álmodva jönnek csöndesen előre,
ezüstharisnyába, aranycipőbe,
kék bársonyokba és az ágy előtt
reá tekint szemök, síró szemök
és elsíratják, ümmögnek szegények,
ah élet, élet, pici baba-élet.
a délután ravatalán.