Kosztolányi Dezső: A SZERETŐ
A SZERETŐ
Rainer Maria Rilke
Velence napja égő aranyat rak
tüzes hajamba: szent alkémia
varázslatát. S mint íve a hidaknak,
szemöldjeim oly könnyedén suhannak
tüzes hajamba: szent alkémia
varázslatát. S mint íve a hidaknak,
szemöldjeim oly könnyedén suhannak
a szemeimnek hangtalan, sima
veszélyén át, melyek a mély vizekkel
titokba kapcsolódnak, hogy a tenger
bennük dagad-apad. És aki ma
veszélyén át, melyek a mély vizekkel
titokba kapcsolódnak, hogy a tenger
bennük dagad-apad. És aki ma
meglát, az úgy szeretne az öleb
helyébe lenni, melyet legfölebb
csak néha érint e kéz önfeledten,
helyébe lenni, melyet legfölebb
csak néha érint e kéz önfeledten,
mely gyűrükkel virágzó, sebhetetlen,
s főúri sarj, élet, remény, nem egy,
a szájamon mint mérgen tönkremegy.
s főúri sarj, élet, remény, nem egy,
a szájamon mint mérgen tönkremegy.
