Kosztolányi Dezső: UTOLSÓ ÍTÉLET
UTOLSÓ ÍTÉLET
Rainer Maria Rilke
Most szívük egyszerre összeretten,
sárga tarlón ülnek, megmeredten
| átlyukasztva, holdnál epedőbben, |
| s megmarottan, síri lepedőben, |
melybe szinte régen belenőttek.
lágy olajt hoznak s vén serpenyőket
| Ámde nézd az angyalok csapatját, |
| s a hívőknek hónaljába rakják |
a jótettet, melyet még korábban
végeztek lenn, a föld bús porában,
hogy a hónalj kis melege fújja
végeztek lenn, a föld bús porában,
hogy a hónalj kis melege fújja
s meg ne hüljön az Úr drága ujja,
hogyha odanyúl az ég királya
s tetteik, érintve, megbirálja.
hogyha odanyúl az ég királya
s tetteik, érintve, megbirálja.
