Kosztolányi Dezső: SZÁMVETÉS MINDEN TISZTELET NÉLKÜL
SZÁMVETÉS MINDEN TISZTELET NÉLKÜL
Guy de Maupassant
Alig ismertem férjét, asszonyom;
csak azt tudom, hogy meg volt áldva hassal,
mi persze nem haragszunk akkoron,
mikor a férj lőcslábú, béna, kancsal.
csak azt tudom, hogy meg volt áldva hassal,
mi persze nem haragszunk akkoron,
mikor a férj lőcslábú, béna, kancsal.
E sérthetetlen hű tinó ugyan
nem volt veszélyes sem reám, sem Önre.
Ott állt közöttünk mindég bárgyuan,
s mi csókolózhattunk vigan fölötte.
nem volt veszélyes sem reám, sem Önre.
Ott állt közöttünk mindég bárgyuan,
s mi csókolózhattunk vigan fölötte.
Nem is törődtem véle. Ámde Önt
ma mily bohó szeszélynek gondja érte,
beszél eskükről, bánat-könnyet önt,
emészti önmagát?... S mindezt csak érte?
ma mily bohó szeszélynek gondja érte,
beszél eskükről, bánat-könnyet önt,
emészti önmagát?... S mindezt csak érte?
Rá gondol? Érte lett - azt véli tán -
ifjú, reménytől duzzadó szivével,
hogy besározza e vad pávián,
és véle éljen-háljon nappal-éjjel?
ifjú, reménytől duzzadó szivével,
hogy besározza e vad pávián,
és véle éljen-háljon nappal-éjjel?
Ó? Sírni tud egy percig is ezért?
Megcsalhatunk-e ily vajszívü szörnyet?
Ily testi és ily szellemi herélt
már a faját se szolgálhatja többet.
Megcsalhatunk-e ily vajszívü szörnyet?
Ily testi és ily szellemi herélt
már a faját se szolgálhatja többet.
Tekintse, kérem, a hasadt szemét,
mint gyantahordón két lyuk, olyanforma,
a tagja korcs, rövid, kicsinyke még,
és a mellével összeforr a gyomra.
mint gyantahordón két lyuk, olyanforma,
a tagja korcs, rövid, kicsinyke még,
és a mellével összeforr a gyomra.
Tudom, hogy olykor bajlódik vele,
ebédre asztalkendőt köt nyakához,
hogy az ingmellét ne szennyezze be,
mely máskülönben szutykos és tubákos.
ebédre asztalkendőt köt nyakához,
hogy az ingmellét ne szennyezze be,
mely máskülönben szutykos és tubákos.
Benn a szalonba? Csendbe félreül
és meghúzódik egy sötét sarokban.
Máskor meg a konyhába menekül,
s emészt hortyogva, forrón, jóllakottan.
és meghúzódik egy sötét sarokban.
Máskor meg a konyhába menekül,
s emészt hortyogva, forrón, jóllakottan.
Nem egy komor szójátékot farag,
becézi Önt "cicám", "te hű, szoborszép",
és az az egyetlen becsvágya csak,
hogy véleményét kérje ki a szomszéd.
becézi Önt "cicám", "te hű, szoborszép",
és az az egyetlen becsvágya csak,
hogy véleményét kérje ki a szomszéd.
Fontoskodó, és elve van neki.
Mindenki csak jót tud beszélni rája.
A kiscseléd bokáját csipkedi,
de már fölebb nem... A cseléd utálja.
Mindenki csak jót tud beszélni rája.
A kiscseléd bokáját csipkedi,
de már fölebb nem... A cseléd utálja.
Gyertyát dug el és cukrokat takar.
És szívesen harisnyát is fejelne,
haszonleső és piszkosan fukar,
s ezért imádja Önt is. Ez a lelke.
És szívesen harisnyát is fejelne,
haszonleső és piszkosan fukar,
s ezért imádja Önt is. Ez a lelke.
Ön nélkül él és az Ön oldalán
úgy értheti, mint a szamár a verset,
ha titkainkat kikottyantanám,
tán meghatódna és nem lenne nyersebb.
úgy értheti, mint a szamár a verset,
ha titkainkat kikottyantanám,
tán meghatódna és nem lenne nyersebb.
Ez az üres széllel felfújt mulya
ijesztgeti szerelmünk, mint a bősz őr,
a fák kopott, rongyos fabábuja,
mitől fél a madár, de csak először.
ijesztgeti szerelmünk, mint a bősz őr,
a fák kopott, rongyos fabábuja,
mitől fél a madár, de csak először.
Magát úgyis keblemre ragadom;
csak karjainknak kell eggyé fonódni,
köztünk reked e hólyag, s szabadon,
egy öleléssel nyomjuk őt agyon mi!
csak karjainknak kell eggyé fonódni,
köztünk reked e hólyag, s szabadon,
egy öleléssel nyomjuk őt agyon mi!
