Kosztolányi Dezső: A SÖTÉT SZOBÁBAN
A SÖTÉT SZOBÁBAN
Most újra itt vagyok. Jaj, ideértem
sok év után, sok-sok fényes-szobán,
emlékeim köszöntnek tétován,
míg csendbe botorkálok a sötétben.
sok év után, sok-sok fényes-szobán,
emlékeim köszöntnek tétován,
míg csendbe botorkálok a sötétben.
Még mindig az. Nyugodt fekete tükrén
felismerem magányos arcomat
s hallom szivem minő bús hangot ad,
ketyegő panaszát az éjbe küldvén.
felismerem magányos arcomat
s hallom szivem minő bús hangot ad,
ketyegő panaszát az éjbe küldvén.
Egy régi mese folytatása ez.
E félelem, ez arc s ez árva nesz,
mely egyedül sír a világba halkan.
E félelem, ez arc s ez árva nesz,
mely egyedül sír a világba halkan.
Előttem újra a sötét lepel,
de most tudom már, kicsoda megy el
s hogy nem segíthet senki-senki rajtam.
de most tudom már, kicsoda megy el
s hogy nem segíthet senki-senki rajtam.
1912
