Kosztolányi Dezső: CSÚNYA, PISZKOS REGGELEN
CSÚNYA, PISZKOS REGGELEN
Az udvaron, az udvaron,
én édes istenem,
hogy száll a köd, az unalom.
Csak most maradj velem,
mert elreked alélt dalom,
e csúnya reggelen.
én édes istenem,
hogy száll a köd, az unalom.
Csak most maradj velem,
mert elreked alélt dalom,
e csúnya reggelen.
Meghalni szépen, szenvedőn.
Meghalni bölcs dolog.
Álmodni messze temetőn,
hol senki sem zokog.
Gyászolni messze szeretőm,
a gyászban ragyogót.
Meghalni bölcs dolog.
Álmodni messze temetőn,
hol senki sem zokog.
Gyászolni messze szeretőm,
a gyászban ragyogót.
Ha most lemennék. Most. Talán.
A kerti fák alatt.
Az idegenek udvarán,
diszkréten, hallgatag.
A házmester bámulna rám,
s én nézném a falat.
A kerti fák alatt.
Az idegenek udvarán,
diszkréten, hallgatag.
A házmester bámulna rám,
s én nézném a falat.
Az ablakába mécsvilág.
Tán nem is jönne ki.
Szívná a reggeli pipát.
Magam vágnék neki.
Ó, pesti udvar, pesti fák.
És egyet inteni.
Tán nem is jönne ki.
Szívná a reggeli pipát.
Magam vágnék neki.
Ó, pesti udvar, pesti fák.
És egyet inteni.
Vagy itt az ágyban. Csendesen.
A szoba még setét.
És szomorú és színtelen.
Bejönne a cseléd.
És le se hunyni a szemem.
A gyertya égne még.
A szoba még setét.
És szomorú és színtelen.
Bejönne a cseléd.
És le se hunyni a szemem.
A gyertya égne még.
Most jöjjetek, arkangyalok,
a lelkem úgy riad.
S te istenem, fogd fáradott,
hulló karjaimat.
Nézd, örvényeknél andalog
szegény-szegény fiad.
a lelkem úgy riad.
S te istenem, fogd fáradott,
hulló karjaimat.
Nézd, örvényeknél andalog
szegény-szegény fiad.
1911
