Kosztolányi Dezső: SÖTÉT, NEHÉZ TAVASZI ÉG
SÖTÉT, NEHÉZ TAVASZI ÉG
Sötét, nehéz tavaszi ég,
viharba járó, tintakék,
viharba járó, tintakék,
én néked viszek koszorút,
te mindeneknél szomorúbb
te mindeneknél szomorúbb
bús gerjedés, bús temetés,
oly fullatag, olyan nehéz,
oly fullatag, olyan nehéz,
hogy lehull érett koponyám
a gyászod lila vánkosán
a gyászod lila vánkosán
és én is a tavasz vagyok,
fiatal, búskomor papod.
fiatal, búskomor papod.
A sírban elrohad a hús,
de te azt mondod, nyílni bús,
de te azt mondod, nyílni bús,
bús küzdeni, bús kezdeni,
időt és lelket veszteni.
A lelkem még oly fiatal,
de látja, hol a ravatal
időt és lelket veszteni.
A lelkem még oly fiatal,
de látja, hol a ravatal
s bár gerjedő és bár merő
súlyos-bús, mint te, szent erő,
súlyos-bús, mint te, szent erő,
és hallgatag és tiszta-új,
a kincse roppant mázsasúly,
a kincse roppant mázsasúly,
roskadtan a jövőbe néz
s mint a tavasz, sötét, nehéz.
s mint a tavasz, sötét, nehéz.
1913
