Kosztolányi Dezső: ÉJFÉLKOR
ÉJFÉLKOR
Fülembe cseng egy kábító, komor szó,
csillagtalan, homályos éjidőn.
Agyam szorít, mint egy fehér koporsó,
vérem kavarg habozva, rémítőn.
csillagtalan, homályos éjidőn.
Agyam szorít, mint egy fehér koporsó,
vérem kavarg habozva, rémítőn.
Égő szememmel a magasba nézek,
görcsös gomolyba hullámzik velőm
és érzem, álmodom csak az egészet,
azt is, hogy itt nyögök most szenvedőn.
görcsös gomolyba hullámzik velőm
és érzem, álmodom csak az egészet,
azt is, hogy itt nyögök most szenvedőn.
Fejem, mint egy halott tagját fogom,
tapintom a szám, ajkam, homlokom
s mint vészharang ver dobbanó szivem.
tapintom a szám, ajkam, homlokom
s mint vészharang ver dobbanó szivem.
Gyertyát gyujtok s szobám sötétjiben
kacagva, sírva ködgomolyba tűnő
vészfellegen ül egy bús, kékszemű nő.
kacagva, sírva ködgomolyba tűnő
vészfellegen ül egy bús, kékszemű nő.
1906
