Kosztolányi Dezső: A NAGY BÉRHÁZBA TÖRTÉNT VALAMI
A NAGY BÉRHÁZBA TÖRTÉNT VALAMI
A nagy bérházba, hol kőrengeteg
sorvasztja el az izmos életet,
hol a szegény fáknak köves ugar jut
s mind kétségb'esve nyujtják égre karjuk,
hol a szobák vak mélye zúgva mormol,
hol otthonos a bűz, zaj és piszok, por,
hová a gyárfüst vastagon terül,
hol kis gyerek sír-rí szünetlenül
s a háziúr, lakó egyként fogoly,
hol a nótás cseléd ruhát porol;
hol annyi közt vagy s mégis egyedül,
hol a nyomor s gazdagság elvegyül,
hol a sötét, dohos, vizes szobákba
sápadt írók éjente lázban írnak,
s ha rózsaarccal ébred a szelíd nap,
benn csak tovább virraszt az éji lámpa;
hol éj a nap s a nappal éjszaka,
hol sose szűnik az élet zaja,
hol pört, zavart gyakorta hallani:
a nagy bérházba történt valami...
sorvasztja el az izmos életet,
hol a szegény fáknak köves ugar jut
s mind kétségb'esve nyujtják égre karjuk,
hol a szobák vak mélye zúgva mormol,
hol otthonos a bűz, zaj és piszok, por,
hová a gyárfüst vastagon terül,
hol kis gyerek sír-rí szünetlenül
s a háziúr, lakó egyként fogoly,
hol a nótás cseléd ruhát porol;
hol annyi közt vagy s mégis egyedül,
hol a nyomor s gazdagság elvegyül,
hol a sötét, dohos, vizes szobákba
sápadt írók éjente lázban írnak,
s ha rózsaarccal ébred a szelíd nap,
benn csak tovább virraszt az éji lámpa;
hol éj a nap s a nappal éjszaka,
hol sose szűnik az élet zaja,
hol pört, zavart gyakorta hallani:
a nagy bérházba történt valami...
Bús őszi délután borult föléje,
unalmasabb, miként az éjek éje,
rítt a gyerek, az ég is könnyezett
langyos, unalmas, őszi könnyeket.
Aludni látszott már az édes élet,
nevettek a szemérmetlen cselédek,
fojtott a füst, kiszáradt a torok,
a szél nehéz, bús álmokat hozott,
egy zűrzavar volt a homályos udvar,
s a házalók döngték be dús dalukkal
s csak nőttek a szivek fájdalmai...
unalmasabb, miként az éjek éje,
rítt a gyerek, az ég is könnyezett
langyos, unalmas, őszi könnyeket.
Aludni látszott már az édes élet,
nevettek a szemérmetlen cselédek,
fojtott a füst, kiszáradt a torok,
a szél nehéz, bús álmokat hozott,
egy zűrzavar volt a homályos udvar,
s a házalók döngték be dús dalukkal
s csak nőttek a szivek fájdalmai...
És ekkor, ekkor történt valami...
Halk reszketés fuvalma szállt oda,
s belésírt e homályos zűrzavarba,
titokzatos búbánatot kavarva,
halkan, búsan a méla zongora.
s belésírt e homályos zűrzavarba,
titokzatos búbánatot kavarva,
halkan, búsan a méla zongora.
1906
