Kosztolányi Dezső: A HATÁR FELÉ
A HATÁR FELÉ
Úti emlék
A februárnak messzefutó ködén
fáradt erővel törtet a mozdonyunk,
vak szürkeség ül a kupénkban
s künn zivatarszerü hófúvás zúg.
fáradt erővel törtet a mozdonyunk,
vak szürkeség ül a kupénkban
s künn zivatarszerü hófúvás zúg.
A lámpa gyéren ontja sugárait
fakó batyunkra; megremeg a szívünk,
már a határ felé megyünk és
elmaradoznak a kedves arcok.
fakó batyunkra; megremeg a szívünk,
már a határ felé megyünk és
elmaradoznak a kedves arcok.
Egyszerre halkan, könnyü sietséggel
teremsz közöttünk, barna magyar leány!
Lerázod a havat magadról
s szerte-tekintesz a bús homályban.
teremsz közöttünk, barna magyar leány!
Lerázod a havat magadról
s szerte-tekintesz a bús homályban.
Álmos szemünkbe röpke derű szökik,
sugár cikázik a vonat-ablakon,
rezgő szivárvány leng a jégen
s gőzparipánk riadozva horkant.
sugár cikázik a vonat-ablakon,
rezgő szivárvány leng a jégen
s gőzparipánk riadozva horkant.
Éjfél-szemedbe elmerülök búsan,
nézem tej-arcod rózsa-virágait,
hattyúnyakadra lágyan omló
gyűrü-fonású hajadnak éjét.
nézem tej-arcod rózsa-virágait,
hattyúnyakadra lágyan omló
gyűrü-fonású hajadnak éjét.
S amíg kigyúl a virradat a mezőn,
némán tűnődöm, merre felé sietsz,
te szende és mégis igéző -
s lopva tekintem a holmidat meg.
némán tűnődöm, merre felé sietsz,
te szende és mégis igéző -
s lopva tekintem a holmidat meg.
Tudom, faludba hű szeretőd sirat,
ki vágyva szállott szűzi lakod elé
s virágos udvartoknak alján
sokszor elálmodozátok estve.
ki vágyva szállott szűzi lakod elé
s virágos udvartoknak alján
sokszor elálmodozátok estve.
Búsan daloltad népdalainkat és
a délibábok lenge enyelgését
sápadva, mosolyogva nézted
s hő aratáskor a markot verted.
a délibábok lenge enyelgését
sápadva, mosolyogva nézted
s hő aratáskor a markot verted.
Bájos parasztvér, büszke magyar leány,
kin ős-anyáim bája sugározik,
ma újra érzem a magyar bút
s száműzetésem örök keservét.
kin ős-anyáim bája sugározik,
ma újra érzem a magyar bút
s száműzetésem örök keservét.
Most zúg a gőzmén s messze ragad tova,
kanyargó útam zord idegenbe tér,
hol a barátság színes átok
s gyűlöletes magyar ember és szó.
kanyargó útam zord idegenbe tér,
hol a barátság színes átok
s gyűlöletes magyar ember és szó.
Csókold meg ó hát búcsúul ajkamat
s aztán felejtsd el ezt a szegény utast
s emlékemet vesd el nevetve,
mint a vasút-jegyed elhajítod!
s aztán felejtsd el ezt a szegény utast
s emlékemet vesd el nevetve,
mint a vasút-jegyed elhajítod!
1907
