Kosztolányi Dezső: ÁLMATLANSÁG
ÁLMATLANSÁG
A hófehér vánkos oly lángoló,
a paplan, a terítő ég a tűztől,
az álomból izzó fénykéve űz föl,
ágyamba háborog egy lángfolyó.
a paplan, a terítő ég a tűztől,
az álomból izzó fénykéve űz föl,
ágyamba háborog egy lángfolyó.
Fejem a vánkosokba temetem.
Kigyúl a kép, fal s ágy a lángözöntől.
A toll tüzel, a tűz tajtéka pörzsöl
s átcsap felettem, mint egy tetemen.
Kigyúl a kép, fal s ágy a lángözöntől.
A toll tüzel, a tűz tajtéka pörzsöl
s átcsap felettem, mint egy tetemen.
Egyszerre az álom arcomba fú,
a tűzpiros szobán susog az árnyék,
halkan kinyílik egy aranykapu.
a tűzpiros szobán susog az árnyék,
halkan kinyílik egy aranykapu.
Sok néma lány jön, nagy fehér tömeg,
meredt kezükbe álmos mákvirág ég
és rám terítik hűvös leplöket.
meredt kezükbe álmos mákvirág ég
és rám terítik hűvös leplöket.
1907
