Kosztolányi Dezső: A VASÚT
átvág a hegy kivájt, fekete öblén,
kijő, a napfényt víg füttyel köszöntvén
s eltűn az erdő lombjai mögött.
szérűkön és sírkerteken dörömböl,
elsurran a magányos, néma völgy-öl,
vágtatnak a nyugodt tanyák, faluk.
vas-teste száguld, mint a képzelet,
megáll az ijedt paraszt szeme rajta.
s nagy paloták közt végre elpihen
az összepörkölt vascsapok haragja.