Kosztolányi Dezső: FEHÉR TEMETÉS
FEHÉR TEMETÉS
Ezen a szürke téli reggelen
hahotázó hózivatarba, ködbe,
gyászfüstölőt lógázva, összetörve,
halott szerelmem sírva temetem.
hahotázó hózivatarba, ködbe,
gyászfüstölőt lógázva, összetörve,
halott szerelmem sírva temetem.
Szelek dalolnak gyászmelódiát,
sikoltva egy leány előtt vezeklek,
hamu gyanánt hullnak reám a pelyhek
s a lelkem is csupa fagyos virág.
sikoltva egy leány előtt vezeklek,
hamu gyanánt hullnak reám a pelyhek
s a lelkem is csupa fagyos virág.
Holt asszonyok, hol lányok kelnek útra
s tüzes szívekkel búcsuzunk mi tőlük,
ezer fehér csókunk a szemfedőjük.
s tüzes szívekkel búcsuzunk mi tőlük,
ezer fehér csókunk a szemfedőjük.
És bámulunk könnyezve, lángragyúlva...
Olyan gyötrelmesédes, oly mesés
ez a fehér, mosolygó temetés.
Olyan gyötrelmesédes, oly mesés
ez a fehér, mosolygó temetés.
1908
