Kosztolányi Dezső: LAMENTOSO
LAMENTOSO
Od'adtam néked mind a könnyem.
(És most fakó-vak a szemem.)
Mint két kiszáradott, üres kút
tátong az éjbe könnytelen.
(És most fakó-vak a szemem.)
Mint két kiszáradott, üres kút
tátong az éjbe könnytelen.
Od'adtam néked ölelésem.
(És most lehervadt a karom.)
Az én tüzemnél melegedsz te
s magam rongyokkal takarom.
(És most lehervadt a karom.)
Az én tüzemnél melegedsz te
s magam rongyokkal takarom.
Od'adtam néked mind a csókom.
(S most csóktalan, fehér a szám.)
Emlékeim halotti fátylát
harapom őrült éjszakán.
(S most csóktalan, fehér a szám.)
Emlékeim halotti fátylát
harapom őrült éjszakán.
Od'adtam néked mind a lelkem.
(Van-e, van-e ily elhagyott?)
Most itt ülök a lábaidnál
s már úgy érzem, nem is vagyok.
(Van-e, van-e ily elhagyott?)
Most itt ülök a lábaidnál
s már úgy érzem, nem is vagyok.
1909
