Madách Imre: Azrael

Full text search

Azrael
 
Mért piroslik ott a messze róna
Alkony festi-e vagy drága vér ?
Vajh mi sír felette oly zokogva
Haldokló sohaj vagy esti szél ?
 
Harcmező az, néma és kietlen,
Elviharzott rajta már a vész,
S a dicsőség ágyán dermedetten,
Álom nélkűl alszik sok vitéz.
 
Vajh ki az, ki hol legtöbb halott van,
Oly nyugodtan, büszkén térdepel ?
Bájos nőalak, fehér ruhában;
A halál nemtője Azrael.
 
"Bírlak végre, szívem vágya, üdve,
Bírlak végre bajnok Aladár;
Óh, mi régen várok már e percre
Szinte, szinte kétségbesve már."
 
Mond - s a kéjtől égő arculattal
Ifju hős vérző keblére dűl.
Csókod is hiába tán, ah angyal !
Fekszik az oly érzéketlenűl.
 
"Hogy tágúl e szív, mi vágy uralja
Önmagamra alig ismerek,
Pusztítás volt lelkem gondolatja,
Kéjem kínvonagló emberek.
 
Most egész világot átölelném,
Üdvömben hogy részesem legyen.
Engedd ég, hogy én, a rettegett rém,
A bút is ma boldoggá tegyem.
 
S íme, íme hallom sóhaját már!"
Szőke leányka közeledve jő,
Rengő térddel holtaknak sorával
Futva, míg az éjnek árnya nő.
 
"Állj leányka - mond - mi bántja kebled ?
Nézz fel, ím én Azrael vagyok;
Ugy-e, ugy-e kedvesed keserged,
Szólj s reá új életet adok."
 
"Óh, ne üzz játékot a keservvel
Halhatatlan kebled mit nem ért." -
"Esküszöm ma boldogítanom kell
Oly nagy boldogság, mely ma ért."
 
"Itt van, itt van", mond a leány legottan
S Aladárra hévvel ráborúl.
Azrael felettek ámulatban
Nem beszél, s szemébe köny tolúl.
 
"Életet hát, éltet e kebelbe !
Nézd, amily szép, oly hivem vala,
És megértheted szivem keserve,
Mily nagy, Isten hogyha szűt ada."
 
,,Értem - úgymond a nemtő merengve -
És szentűl betöltöm eskümet.
Ámde hátha, hátha ébredezve
A halált választja lét helyett ?"
 
,,Akkor, akkor", - mond a lány sötéten
És zokogva hangja elakad. -
Azraelnek arcán végreményben
Egy mosoly sugára átszalad.
 
"Kelj fel !" - úgymond aztán és letérdel.
"Győztünk-é ?" - mond Aladár s felűl.
,,Minden elveszett." "Mért ébredék fel
Álmomból hát ily kegyetlenűl ?"
 
S hátraroskad, ámde a lányka
Izgatódva lábához rohan.
,,Anikód meg hervadjon magába
Szeretet nélkül és csóktalan ?" -
 
"Aladár! - mond Azrael felállva -
Élned, halnod egyaránt lehet
Mézet ád az élet rózsa árja,
Míg mint lepkét a tél eltemet.
 
Ezredévet él neved keresztűl
Hogyha halsz, díjad dicső babér."
Aladárnak lelke összerendűl
Száz érzése vad csatára kél.
 
Ajka mozdúl. - Hah, mi a határzat ? -
Anikó tovább nem tűrheti,
Felsikolt, elröppen a varázslat -
"Élni, élni érte és neki !"
 
Átkarolja kedves Anikóját
Halvány arcát csókkal élteti,
Azrael, hogy könnyeit ne lássák
Elfordúl, szemét meg elfödi.
 
S míg a boldog pár, gondol reá is,
Ő tőlük már messze, messze van,
Eltemetni a bút, mit szivén visz
Sorsa szörnyű viharaiban.
 
Elszáll döghalálos városokba,
Vérázott harctéreket keres,
Ott van a szerencse mosolyára
Száz halál mohó szemmel ha les.
 
És öl és kacag, hő szív ha vérzik,
Ah s megölni egyet mégse bír :
Átka az öröklét s rajta végig
Az ő szíve Aladárért sír.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi