Madách Imre: Nyári estén
Nyári estén
A fáradalmas nap s a csendes éj
Csatában állnak kék bérceknek ormán.
Kiomló vérök a gyors fellegek
Ezüstös szárnya szélein ragyogván.
Csatában állnak kék bérceknek ormán.
Kiomló vérök a gyors fellegek
Ezüstös szárnya szélein ragyogván.
Mint hogyha ember kétkedőleg áll,
Remény, lemondás lesz-e harci bére,
És szíve vérzik, míg a csendes éj
Szét nem teríti szárnyait fölébe;
Remény, lemondás lesz-e harci bére,
És szíve vérzik, míg a csendes éj
Szét nem teríti szárnyait fölébe;
És a heves nap nyomdokába jő
Szelíd emlékek rezgő holdsugára,
Vérző sebünket bémerítve a
Mosolygó búnak enyhe harmatába.
Szelíd emlékek rezgő holdsugára,
Vérző sebünket bémerítve a
Mosolygó búnak enyhe harmatába.
A bérc lábánál messze rét terűl,
Kaszák pengése elhangzott felette;
Csak a patakcsa suttog halk zenét,
Ha tükörébe kis virág hajlik be.
Kaszák pengése elhangzott felette;
Csak a patakcsa suttog halk zenét,
Ha tükörébe kis virág hajlik be.
S tovább siet, mert messze, messze még
A tenger, melynek keblén béke várja;
Mellette a pór lassan lépeget,
Miért sietne, kis falvát ha látja.
A tenger, melynek keblén béke várja;
Mellette a pór lassan lépeget,
Miért sietne, kis falvát ha látja.
Eléje jő már enyhe szelleten
Az estharangnak reszkető beszéde,
S levont süveggel mén a pór odább,
Úgy érzi, mintha szentegyházba lépne.
Az estharangnak reszkető beszéde,
S levont süveggel mén a pór odább,
Úgy érzi, mintha szentegyházba lépne.
És a beszédet kezdi érteni, -
Lágy szellö suhan forró homlokán el,
Felszárogatja azt, majd harmatot
Hullat, majd ismét illatot ragad fel.
Lágy szellö suhan forró homlokán el,
Felszárogatja azt, majd harmatot
Hullat, majd ismét illatot ragad fel.
Kigyulnak e közt itt-ott kis tüzek,
Sir a furulya és kurjong a pásztor,
A nyáj kolompol, tüsszög és legel,
A visszhang ébred ostorpattogástól.
Sir a furulya és kurjong a pásztor,
A nyáj kolompol, tüsszög és legel,
A visszhang ébred ostorpattogástól.
Száll zsongva a sok esteli bogár
A tűz felé és egyre-egyre koppan -
A denevér cincogva surran el
Mint sejtés félig körrajzolt alakban.
A tűz felé és egyre-egyre koppan -
A denevér cincogva surran el
Mint sejtés félig körrajzolt alakban.
Majd a brekeke ébredez körűl,
Mindent betölt és egy rezgésbe olvad,
Elkábít, mintha a föld szelleme
Felköltött volna minden kis fűszálat.
Mindent betölt és egy rezgésbe olvad,
Elkábít, mintha a föld szelleme
Felköltött volna minden kis fűszálat.
S e szívverést csak egy hang zengi át,
Az életzajból egy dal zeng csupán ki,
A csattogányé utca-hosszan ím,
S a dalt az ifju nép dallal kiséri.
Az életzajból egy dal zeng csupán ki,
A csattogányé utca-hosszan ím,
S a dalt az ifju nép dallal kiséri.
És mintha a szent béke, mit lehel,
Egész világon széjjeláradozna
A föld és ég, e régen elszakadt
Két testvér is, dűl egymásnak karjába.
Egész világon széjjeláradozna
A föld és ég, e régen elszakadt
Két testvér is, dűl egymásnak karjába.
Az ég földünknek gyászát ölti fel
S ezen csillagként égnek fénybogárkák,
A méla hold a frígy apostola,
S ezüst sugári azt összébb csatolják.
S ezen csillagként égnek fénybogárkák,
A méla hold a frígy apostola,
S ezüst sugári azt összébb csatolják.
A pór előtt áll most már a falu,
Előtte mennek bőgő marhanyájak,
Meg-meg ritkulva egy honos kapun,
Mig körmeik porfelhőket kaparnak.
Előtte mennek bőgő marhanyájak,
Meg-meg ritkulva egy honos kapun,
Mig körmeik porfelhőket kaparnak.
S a porfelhőben fel-feltünedez
Egy-egy háztűz vidám fellobbanása;
A tűz fellobbant, mert bogárszemü
Menyecske rőzsét most rakott reája,
Egy-egy háztűz vidám fellobbanása;
A tűz fellobbant, mert bogárszemü
Menyecske rőzsét most rakott reája,
Melléje téve szépen, rendesen
Mázos bögrékben a szűk estebédet,
S kis gyermekével karján a söpört
Udvarra megy, hogy várja ott a férjet.
Mázos bögrékben a szűk estebédet,
S kis gyermekével karján a söpört
Udvarra megy, hogy várja ott a férjet.
A font kapun most tért be a tehén,
Vidáman menve a nagyobb leányhoz,
Jól tudja már, hogy simogatja majd
S kicsiny kezében néki sós kenyért hoz.
Vidáman menve a nagyobb leányhoz,
Jól tudja már, hogy simogatja majd
S kicsiny kezében néki sós kenyért hoz.
Mig a pajzánabb, a vadabb fiu
Dobogva jő a tüsszögő lovakkal,
És a csikorgó gémnek vályuján
Meg-megkinálja most huzott itallal.
Dobogva jő a tüsszögő lovakkal,
És a csikorgó gémnek vályuján
Meg-megkinálja most huzott itallal.
Szent egyszerűség, boldog kis világ
Hol együtt él még Isten, ember, állat -
Csak lépj be - akit ilyen rév fogad,
Ah, annak lelke nem, csak teste fárad.
Hol együtt él még Isten, ember, állat -
Csak lépj be - akit ilyen rév fogad,
Ah, annak lelke nem, csak teste fárad.
A kis menyecske csókkal jő elé,
Mögötte szűköl a házacska őre,
Az örvös eb, és úgy tolakodik
A zajgó kis család vidám körébe.
Mögötte szűköl a házacska őre,
Az örvös eb, és úgy tolakodik
A zajgó kis család vidám körébe.
Majd a kis lakba nyit be a család,
Az estebéd már párologva várja,
A gazda osztja ki a kenyeret,
A házi asszony áldást ad reája.
Az estebéd már párologva várja,
A gazda osztja ki a kenyeret,
A házi asszony áldást ad reája.
Mesét hallgatnak aztán a fiúk,
S ki mit tapasztalt az nap, elbeszéli;
Odább vetetten áll a tornyos ágy,
Melyben még élnek tündérhon regéi.
S ki mit tapasztalt az nap, elbeszéli;
Odább vetetten áll a tornyos ágy,
Melyben még élnek tündérhon regéi.
Felette testvér fejdelmek gyanánt,
Az álom és a szerelem honolnak;
Testvéreül csókolják a nyomort
A dús szerencse választott fiának.
Az álom és a szerelem honolnak;
Testvéreül csókolják a nyomort
A dús szerencse választott fiának.
