Petőfi Sándor: AVVAGY ÉN MÁR SOHA...
AVVAGY ÉN MÁR SOHA...
Avvagy én már soha meg nem nyugszom?
Mindörökké tart e lelki harc?
Oh leányka, e véget nem érő
Kínozással, mondd, hogy mit akarsz?
Mindörökké tart e lelki harc?
Oh leányka, e véget nem érő
Kínozással, mondd, hogy mit akarsz?
Mert te kínzasz, mert te gyötresz engem,
Pedig én meg nem bántottalak;
Vagy talán az megbántás előtted,
Hogy szeretlek, hogy imádalak?
Pedig én meg nem bántottalak;
Vagy talán az megbántás előtted,
Hogy szeretlek, hogy imádalak?
És ezért kell oly sokat szenvednem,
Oly sokat, amennyit csak lehet!
Szívemet megvesztegetted, lyányka,
Hogy örökké verjen engemet.
Oly sokat, amennyit csak lehet!
Szívemet megvesztegetted, lyányka,
Hogy örökké verjen engemet.
S ezelőtt még, ha reggeltül estig
Gyötörtettem is a kínpadon:
Az enyém volt a pihentető éj:
Most sem éjem többé, sem napom!
Gyötörtettem is a kínpadon:
Az enyém volt a pihentető éj:
Most sem éjem többé, sem napom!
Mint galamb száll én felém az álom,
De reám nem édesgethetem:
A galamb félénk madár... tovább száll...
Elriasztja dobogó szivem.
De reám nem édesgethetem:
A galamb félénk madár... tovább száll...
Elriasztja dobogó szivem.
Kérlek, lyányka, parancsolj szivemnek,
Csendesítsd le e vad pártütőt,
Nehogy egyszer a kétségb'esésnek
Óráján keresztüllőjem őt!
Csendesítsd le e vad pártütőt,
Nehogy egyszer a kétségb'esésnek
Óráján keresztüllőjem őt!
Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között
