Petőfi Sándor: GOLYÓK SIVÍTNAK, KARDOK CSENGENEK...
GOLYÓK SIVÍTNAK, KARDOK CSENGENEK...
Golyók sivítnak, kardok csengenek,
A zöld mezőt piros vér festi meg,
Csaták zajától zeng a föld s az ég,
S te hősi költő, te itthon vagy még!
A zöld mezőt piros vér festi meg,
Csaták zajától zeng a föld s az ég,
S te hősi költő, te itthon vagy még!
Azért daloltál harci vágyakat,
Azért daloltad bátorságodat,
Hogy amidőn a harc előkerűl,
Te honn a sutban gyáva szívvel űlj! -
Azért daloltad bátorságodat,
Hogy amidőn a harc előkerűl,
Te honn a sutban gyáva szívvel űlj! -
Ilyen beszédeket tart a világ,
Rám így röpíti a gúnynak nyilát,
És én reá csak elmosolyodom,
És a magamét hozzágondolom.
Rám így röpíti a gúnynak nyilát,
És én reá csak elmosolyodom,
És a magamét hozzágondolom.
Azt gondolom: csak gyönge emberek,
Nem győznek most gyalázni engemet,
S nem győznek majd dicsérni egykoron!...
Nem gondolok mást, csak ezt gondolom.
Nem győznek most gyalázni engemet,
S nem győznek majd dicsérni egykoron!...
Nem gondolok mást, csak ezt gondolom.
Ne magyarázza senki énnekem,
Tudom nagyon jól, hol van a helyem?
Ha itt végzem kötelességemet,
Csatába s a pokolba is megyek!
Tudom nagyon jól, hol van a helyem?
Ha itt végzem kötelességemet,
Csatába s a pokolba is megyek!
Pest, 1848. szeptember
