Petrőczi Kata Szidónia: I. (XXXVII.)
Oltalmazó atya igaz híveidnek
Látod minden felől ellenünk mint jőnek
Szörnyű ragadozó juh ruhába járt farkasok s elnyelnek.
Az lelki vakságra szörnyen tántorodunk
Reank agyarkodó fogoktúl rettegünk
Jöj ne hagy elvesznünk és kétségbe esnünk
Jövel segitségünk.
Ez földnek szinéről semmivé tegyenek
Lelkünk isméretén is urak legyenek,
Emberi találmánt kit szent lelked utált
Velünk hitessenek.
Utálják kik tisztán tiszteljük nevedet
Véred hullásával nyert szent érdemedet
Megvetvén üldözik s arra kinszerétik
az te hiveidet.
Jó téteményekbe igen bizakodnak
Szerelmes Jesusom veled nem gondolnak
Kerek munkájának
Az kőnek és fának
Térdet fejet hajtnak.
Kiüzettettenek te szent templomidbul
Jaj nincs maradások üzetnek egy helybül
Másra s megölettek
Sok vért kiontottek
Az te hiveidből.
Keményül kőzivek nyomoruságinkon
És hatalmaskodnak minden javainkon
Megszünt az Ének szo
Hallatik czak jaj szó
Az mi utczáinkon.
Akár hová menjen de ők sietséggel
Ottan feltalálják s nagy veszedelmével
Ujabb praktikákkal
Kigondolt csudákkal
Fogyatják fegyverrel.
Rabság alá vetik azoknak lelkeket
Új találmányokra hajtják szegényeket
Az czak kivánságok
Hogy győljön jószágok
Töltik szekrínyeket.
Jövendő bűnöket pénzért el engednek
Tiltják az sz. irást kiből mint higyjenek
Meg ne tanúlhassák
S végét ne szakasszák
Ő jövedelmeknek.
Fajtalan tobzódók Istentől nem félnek
Az szent házasságot tartják nagy véteknek
S tiltják példát adnak
Ők az hallgatóknak
S nincs tilalma ennek.
Látod az inséget kit szenved te néped
És jusson eszedbe igaz igireted
Mondván ne félj népem
Pokol kapuja sem
Állhat meg ellened.
Oh ne hagyj el esnünk s hitünket tamasztad
Erősétsed kérlek, hogy az mint meghattad
Te benned reménlyünk
S azoktul ne féljünk
Az kik nem árthatnak.
Ha kínzások által próbálják az testet
Feltámasztja Isten s ád örök életet
Az sok jáj szó után
Üdvösségnek utján
Meg vigasztal minket.