Reményik Sándor: Egy repkénylevélre
Egy repkénylevélre
Izgalmas és nyugodt órák, bántó és kedves arcok, bízás, csüggedés, küszködések hosszú hosszú sorfala közt jöttem ide ki hozzád, végső béke, kisvárosi temető. Hozzád, kedves Halottam... Kövedre szelíden ejtek egypár vadvirágot. Hozom Neked mindazt, amit az élet adhat a Halálnak, az én életem: egy csokor hervadást és nehány fáradt lélekszálat... Fogadd szívesen s ne ingasd szemrehányón ősz fejed, amért csak ilyen vagyok...Tőled cserébe elviszek innen egy repkénylevelet... A sírról... Nem félek tőle. Hiszek benne... Nézni fogom... és megpihenni szeretnék rajta és ráfektetni a lelkem, mint egy finom, kis, örökzöld hintára... s ringani rajta... Látod, olyan formás és olyan üde, mint a Te Életed... Olyan befejezett, egész, változatlan, mint a Halál élete, az el nem múló... Ringasd a lelkem, örökzöld levélhinta. Állj keményen szuronyos őrség: szélfogó fenyves a temető fölött... Maradjon a Békesség Nálad, kedves Halottam... És nálam is... Isten Veled...
