Reményik Sándor: Ha én...
Ha én...
Ha én feküdnék most a hant alatt,
Anyám, Te drága,
Neked fekete volna minden pillanat.
Anyám, Te drága,
Neked fekete volna minden pillanat.
Hogyan képzeljem el Alakodat
Karácsonyeste síromra hajolva,
Rendezgetve a fenyőgallyakat?...
Karácsonyeste síromra hajolva,
Rendezgetve a fenyőgallyakat?...
Szíved ha rögtön meg nem szakadt volna,
A mosolygást, a mosolygást
Bizonyosan elfelejtetted volna.
A mosolygást, a mosolygást
Bizonyosan elfelejtetted volna.
Én itt maradtam,
S azóta számtalanszor mosolyogtam,
Mintha nem Te feküdnél hant alatt.
Anyám, Anyám,
Bocsásd meg az én rossz életemet
És minden beteg mosolygásomat.
S azóta számtalanszor mosolyogtam,
Mintha nem Te feküdnél hant alatt.
Anyám, Anyám,
Bocsásd meg az én rossz életemet
És minden beteg mosolygásomat.
1930 december 9
