Reményik Sándor: Csonkatornyok
Csonkatornyok
Itt állok a csonkatorony tövén.
Rég tető alatt a csonkatorony,
S tető alatt a költő élete,
Biztos, erős, égi tető alatt.
Befejezetten, készen, ragyogón,
Az idvezültek csendes mosolyával
És véghetetlen, örök szánalommal
Nézi mindazt, mi itt lenn csonkaság.
Rég tető alatt a csonkatorony,
S tető alatt a költő élete,
Biztos, erős, égi tető alatt.
Befejezetten, készen, ragyogón,
Az idvezültek csendes mosolyával
És véghetetlen, örök szánalommal
Nézi mindazt, mi itt lenn csonkaság.
Itt állok a csonkatorony tövén,
Itt állok romló, csonka életemmel,
A képzeletem, mint veres kakas
Most felrepül a torony tetejére,
Lihegve, dúlva, zúgva sisteregve
Égetem porrá a biztos tetőt.
Hadd lássam csonkán a tornyot megint,
Feketén, pusztán, kiszolgáltatottan,
Esőben, hóban, szélben morzsolódva,
Hordozva a villámok bélyegét,
Mit beleütöttek a századok.
Lássam, mint egy nagy, imádkozó ujjat,
Nyomorék, torz ujját e beteg földnek,
Ki ősi épségéről álmodik,
És eped, eped új épség után...
Itt állok romló, csonka életemmel,
A képzeletem, mint veres kakas
Most felrepül a torony tetejére,
Lihegve, dúlva, zúgva sisteregve
Égetem porrá a biztos tetőt.
Hadd lássam csonkán a tornyot megint,
Feketén, pusztán, kiszolgáltatottan,
Esőben, hóban, szélben morzsolódva,
Hordozva a villámok bélyegét,
Mit beleütöttek a századok.
Lássam, mint egy nagy, imádkozó ujjat,
Nyomorék, torz ujját e beteg földnek,
Ki ősi épségéről álmodik,
És eped, eped új épség után...
Hadd lássam csonkán a tornyot megint,
Csonkán, mint magamat, mint titeket.
Vagy, melyikünk mondhatja: kész vagyok
Van tetőm, nincs hiányom semmiben?
Kinek nem fáj a csonka szerelem,
A csonka vágy és a csonka remény,
És minden csonka földi vállalat,
S a tervek égretörő csonkasága?!
Ki lát a feje felett fedelet?
Vagy: meddig lát?
És kit nem aláz porig az ige:
Nincs itten maradandó városunk?!
Csonkán, mint magamat, mint titeket.
Vagy, melyikünk mondhatja: kész vagyok
Van tetőm, nincs hiányom semmiben?
Kinek nem fáj a csonka szerelem,
A csonka vágy és a csonka remény,
És minden csonka földi vállalat,
S a tervek égretörő csonkasága?!
Ki lát a feje felett fedelet?
Vagy: meddig lát?
És kit nem aláz porig az ige:
Nincs itten maradandó városunk?!
Hadd lássam csonkán a tornyot megint,
Csonkán, mint magamat, mint titeket,
Mint népemet, mint az emberiséget, -
Hadd lássam tágult, rémült szemeimmel
Csonkán városok, falvak tornyait,
Hadd lássam csonkatornyok végtelenjét
Szalontától az óperenciáig...
Csonkatornyok vagyunk mindannyian,
Csonkatorony a teremtett világ.
Csonkán, mint magamat, mint titeket,
Mint népemet, mint az emberiséget, -
Hadd lássam tágult, rémült szemeimmel
Csonkán városok, falvak tornyait,
Hadd lássam csonkatornyok végtelenjét
Szalontától az óperenciáig...
Csonkatornyok vagyunk mindannyian,
Csonkatorony a teremtett világ.
Hadd lássam csonkán a tornyot megint,
Ahogy Ő látta és megénekelte.
Ez az ének az igazi tető,
Erre nem száll fel a veres kakas.
Ilyen tető volt minden éneke,
Romló életek felett a fedél,
Csonkaságnak a kiegészülés,
Földi remények után égi álmok,
Toldi szerelme minden szerelemnek,
Toldi estéje minden alkonyatnak.
Tetőt emelt minden csonkatoronynak
Szalontától az óperenciáig,
Amíg a saját árva élete
Csonkatornyát egészítgette ki.
Itt állok a csonkatorony tövén.
Rég tető alatt a csonkatorony,
S tető alatt a költő élete,
Biztos, erős, égi tető alatt.
Befejezetten, készen, ragyogón,
Az idvezültek csendes mosolyával
És véghetetlen, örök szánalommal
Nézi mindazt, mi itt lenn csonkaság.
Ahogy Ő látta és megénekelte.
Ez az ének az igazi tető,
Erre nem száll fel a veres kakas.
Ilyen tető volt minden éneke,
Romló életek felett a fedél,
Csonkaságnak a kiegészülés,
Földi remények után égi álmok,
Toldi szerelme minden szerelemnek,
Toldi estéje minden alkonyatnak.
Tetőt emelt minden csonkatoronynak
Szalontától az óperenciáig,
Amíg a saját árva élete
Csonkatornyát egészítgette ki.
Itt állok a csonkatorony tövén.
Rég tető alatt a csonkatorony,
S tető alatt a költő élete,
Biztos, erős, égi tető alatt.
Befejezetten, készen, ragyogón,
Az idvezültek csendes mosolyával
És véghetetlen, örök szánalommal
Nézi mindazt, mi itt lenn csonkaság.
Nagyszalonta, 1929 december 8
