Reviczky Gyula: Üres napokban
Üres napokban
I.
Ezek a petyhüdt, fáradt, lomha perczek
Szivemre mint lidérczek nehezednek.
Érzem, a hogy lassankint öldösik,
Csontombul a velőt kiszörpölik,
Hogy tűrelmetlenűl és bosszusan
Gyakran könyörgök: Verj meg, óh, uram!
Hadd sírjak égető vérkönnyeket,
Sötét hajam' a bú őszítse meg,
Lássam, hogy lelkem rongyokká szakad,
S roskadjak össze ennyi kín alatt.
Üldözzön átok, kaczagás a sírba,
Dobáljanak meg kővel engemet;
De legyen aztán rólam is megírva;
Viharban élt, a villám ölte meg!
Szivemre mint lidérczek nehezednek.
Érzem, a hogy lassankint öldösik,
Csontombul a velőt kiszörpölik,
Hogy tűrelmetlenűl és bosszusan
Gyakran könyörgök: Verj meg, óh, uram!
Hadd sírjak égető vérkönnyeket,
Sötét hajam' a bú őszítse meg,
Lássam, hogy lelkem rongyokká szakad,
S roskadjak össze ennyi kín alatt.
Üldözzön átok, kaczagás a sírba,
Dobáljanak meg kővel engemet;
De legyen aztán rólam is megírva;
Viharban élt, a villám ölte meg!
II.
Kinek nyomor ringatta bölcsejét,
Ki mindig félkegyelmen éldegélt,
Semmit se vesztett, mit méltán siratna:
Nem szenved az, szüksége nincs vigaszra.
De koldus szívvel, jövőben se bizva,
A kincses multat sóhajtani vissza,
Bánkódva, elhagyottan, egyedül,
Álmodni régi örömek felül;
Hurczolni szebb idők emlékeit:
Nem birja szívem és elvérezik.
Ki mindig félkegyelmen éldegélt,
Semmit se vesztett, mit méltán siratna:
Nem szenved az, szüksége nincs vigaszra.
De koldus szívvel, jövőben se bizva,
A kincses multat sóhajtani vissza,
Bánkódva, elhagyottan, egyedül,
Álmodni régi örömek felül;
Hurczolni szebb idők emlékeit:
Nem birja szívem és elvérezik.
III.
Csak múljatok, csak múljatok,
Ti meddő, szomorú napok.
Kiállom én az éjszakát.
Ha nem is látom csillagát.
Ti meddő, szomorú napok.
Kiállom én az éjszakát.
Ha nem is látom csillagát.
Ábrándvilágom rég fakó;
Reményem összetört hajó -
S szivemet, mint kéklő hegyet,
Sürű, nehéz köd ülte meg.
Reményem összetört hajó -
S szivemet, mint kéklő hegyet,
Sürű, nehéz köd ülte meg.
Ez egyhangú homály, e köd
Oly jó, mert legalább beföd.
Nem látni, hogy szivem sajog;
Nem tudni, bús miért vagyok.
Oly jó, mert legalább beföd.
Nem látni, hogy szivem sajog;
Nem tudni, bús miért vagyok.
Csak múljatok, csak múljatok,
Ti meddő, szomorú napok.
Örökké nem tart semmisem:
Szivem is végre megpihen.
Ti meddő, szomorú napok.
Örökké nem tart semmisem:
Szivem is végre megpihen.
