Rimay János: [XXII] MÁS
[XXII] MÁS
Kedvező szemeddel nézz, nagy Isten, reám,
Kinek irgalmának száma nincsen heán,
Segélj meg igyemben, kit te tudhatsz nyilván.
Kinek irgalmának száma nincsen heán,
Segélj meg igyemben, kit te tudhatsz nyilván.
Az én búm gyötrelme mert nem engedheti,
Hogy enyhült lelkemmel tudjalak meglelni,
Tartóztat szómban is, úgy mér öldökleni.
Hogy enyhült lelkemmel tudjalak meglelni,
Tartóztat szómban is, úgy mér öldökleni.
Te tudhatod inkább meg is mértékleni,
Mint kinek mi ügye tudhat érdemleni,
Üressé nem hagyod senki kértét lenni.
Mint kinek mi ügye tudhat érdemleni,
Üressé nem hagyod senki kértét lenni.
Arra int is Fiad igaz esküvése,
Hogy senki személyét szemed meg ne vesse,
Az bűnöst is nálad érdeme kellesse.
Hogy senki személyét szemed meg ne vesse,
Az bűnöst is nálad érdeme kellesse.
Jót várhatok én is hát ily sok búm közt is,
Ha fogyatkozással hitem lehet, mégis
Felhat szikrája is, ha lánggal nem ég is.
Ha fogyatkozással hitem lehet, mégis
Felhat szikrája is, ha lánggal nem ég is.
Mint habzó tengeren melly veszett gállya úsz,
Kit nem igazgathat sem kormány, kalaúz,
Csak szél hajtogatja, s egy hal is félre húz.
Kit nem igazgathat sem kormány, kalaúz,
Csak szél hajtogatja, s egy hal is félre húz.
Akképpen életem búmnak vészén haboz,
Keserűségében lelkem fogy, bágyadoz,
Habjaival borul, s veszéllyel akadoz.
Keserűségében lelkem fogy, bágyadoz,
Habjaival borul, s veszéllyel akadoz.
Rabjává tött mintha nagy szomorúságom,
Kicsinyben sem lehet kedvem, vigasságom,
Ezer bosszúsággal fúl egy nyájasságom.
Kicsinyben sem lehet kedvem, vigasságom,
Ezer bosszúsággal fúl egy nyájasságom.
Jegyül sem tarthatom már egy oly napomot,
Kin nem érezhetném dupla bánatomot,
Nincs is jelentenem kinek panaszomot.
Kin nem érezhetném dupla bánatomot,
Nincs is jelentenem kinek panaszomot.
Az méreg hatalma sem ér keservemmel,
Mert ez titkon fogyat lelkemmel, testemmel,
S nem enged szóllanom veled, Istenemmel.
Mert ez titkon fogyat lelkemmel, testemmel,
S nem enged szóllanom veled, Istenemmel.
Mégis mindazáltal táplál az reménség,
Hogy száll rám még mennyből olly boldog kegyesség,
Kivel mindezekben lesz örömömmel vég.
Hogy száll rám még mennyből olly boldog kegyesség,
Kivel mindezekben lesz örömömmel vég.
Az természet is, lá, mert mindent változtat,
Amit egy ideig egy kézzel tartoztat,
Tél amit foszt s aszal, nyár meg virágoztat.
Amit egy ideig egy kézzel tartoztat,
Tél amit foszt s aszal, nyár meg virágoztat.
Gyakran az tenger is hab után csendeszül,
Homályból az nap is szép tisztára derül,
Tüzétűl hevült ég harmatja által hűl.
Homályból az nap is szép tisztára derül,
Tüzétűl hevült ég harmatja által hűl.
De az természetnek ez csak szabott rendi,
Nagyobb te hatalmad, aki megtekinti,
Természet ellen is erejét jelenti.
Nagyobb te hatalmad, aki megtekinti,
Természet ellen is erejét jelenti.
Ollyban is hatalma mert annak kitetszik,
Kiben az természet igen ellenkezik,
Messze halladta is hirtelen érkezik.
Kiben az természet igen ellenkezik,
Messze halladta is hirtelen érkezik.
Légyen hát nékem is ebben kedvedből rész,
Minekelőtte még én hitem el nem vész,
Ébredjen fel lelkem, s légyen szolgálni kész.
Minekelőtte még én hitem el nem vész,
Ébredjen fel lelkem, s légyen szolgálni kész.
Nincs mert életemnek bízottabb kormánya
Az te szent kezednél, kinek csinálmánya,
Mind lelkem s mind testem, noha sok hab hányja.
Az te szent kezednél, kinek csinálmánya,
Mind lelkem s mind testem, noha sok hab hányja.
Azok példájára tégy velem kegyessen,
Kik segedelmedet vehetik kedvessen,
Hervadt örömömet add láthatnom nyersen.
Kik segedelmedet vehetik kedvessen,
Hervadt örömömet add láthatnom nyersen.
