Rimay János: [VII]
Amor et amator sic iuncta spineta ferunt.
Nil tam dulce extat, quod non austeritas tangat:
Nulli unquam homini, mel sine felle datur.
Úgy a szerelem és a szerető összefonódott töviseket hord.
Nincs semmi olyan édes, amit a ridegség ne érintene,
Egyetlen embernek sem adatik meg a méz epe nélkül.]
Nyavalyák közé szoríta,
Szívemen nagy sebet nyita,
Kivel magához voníta.
Szép jó voltát megkedvellé,
El nem töré s meg sem szegé,
Maga kertébe viteté.
Zápor s kőeső sem járja,
Veteményét nem fogyatja,
Hasznát csak az Úrnak adja.
Övét vette s övét tartja,
Minthogy jó szemmel is látja,
Legyen szerelmes magzatja.
Engedd is búmban pihennem,
Ne hagyj megkedvetlenednem.
Adj veled örökké élnem.