Somlyó Zoltán: DÉLUTÁNI ZIVATAR
DÉLUTÁNI ZIVATAR
Finom fonalú zápor fátyla jött el
az ablakomra, hol senkise áll meg.
Vasárnap volt, kint víg lányok vihogtak
s egy mély mennydörgés adta rá az áment.
az ablakomra, hol senkise áll meg.
Vasárnap volt, kint víg lányok vihogtak
s egy mély mennydörgés adta rá az áment.
Aztán egy percre megállott a szívem,
úgy volt, hogy mi sohse beszéltünk, ketten;
úgy volt, hogy mi sohse csókoltuk egymást,
te nem szerettél és én nem szerettem.
úgy volt, hogy mi sohse beszéltünk, ketten;
úgy volt, hogy mi sohse csókoltuk egymást,
te nem szerettél és én nem szerettem.
Úgy volt, hogy mindig ilyen záporálmos,
ilyen kínlódó volt a délutánunk.
Egy percre minden elmúlt a szívemről,
egy percre minden elalélt utánunk...
ilyen kínlódó volt a délutánunk.
Egy percre minden elmúlt a szívemről,
egy percre minden elalélt utánunk...
Aztán egy hangos, vad, sikongó villám
valahol messze csókolta a földet.
A karcsú fák eleven húsa fölsírt
s hallottam, hogy a szél ajtómon zörget.
valahol messze csókolta a földet.
A karcsú fák eleven húsa fölsírt
s hallottam, hogy a szél ajtómon zörget.
S e záportól elázva, végigestem
az orkideaillatú díványon.
Fölsírtam búgva, mint dérlepte lankás,
melyen végigfut két parányi lábnyom.
az orkideaillatú díványon.
Fölsírtam búgva, mint dérlepte lankás,
melyen végigfut két parányi lábnyom.
Aztán ajtóm gyorsan magamra zártam,
az ablakon a függönyt összevontam,
szemem lehúnytam: láttam izzó ajkad,
szám összezártam s a neved kimondtam...
az ablakon a függönyt összevontam,
szemem lehúnytam: láttam izzó ajkad,
szám összezártam s a neved kimondtam...
