Somlyó Zoltán: SZÜZEK, BALKÓNOK
SZÜZEK, BALKÓNOK
Ó, hogyha egyszer nyitva hagynám
a szobám csak egy éjszakára,
mint csapszéket a pusztaszélen,
hol egy korty bor a mámor ára:
a szobám csak egy éjszakára,
mint csapszéket a pusztaszélen,
hol egy korty bor a mámor ára:
fejembe apró álomsapka,
kezembe szívem, ez az álnok.
És mérném, mérném szakadatlan
a csönd borát, e forró álmot.
kezembe szívem, ez az álnok.
És mérném, mérném szakadatlan
a csönd borát, e forró álmot.
A nyári éj, amint kinyúlik,
lomhán kocogna bé az ajtón;
s én az én könnyes levegőmbe
meríteném el, szivszakajtón.
lomhán kocogna bé az ajtón;
s én az én könnyes levegőmbe
meríteném el, szivszakajtón.
Elveszne benne, sirna, rína:
szüzek, balkónok, ágyak várják,
s én beléfojtanám szívébe
véremnek éhes, szomjas árját.
szüzek, balkónok, ágyak várják,
s én beléfojtanám szívébe
véremnek éhes, szomjas árját.
És ott vergődnénk összefolyva
az éjszinnel befestett ágyon.
A legparáznább és a legtisztább
lennék ez éjjel e világon.
az éjszinnel befestett ágyon.
A legparáznább és a legtisztább
lennék ez éjjel e világon.
