Somlyó Zoltán: EGY RODIN-AKTHOZ
EGY RODIN-AKTHOZ
Mint tengerhabbal szegett lapdarózsa,
mely ringva reng a partnak fövenyén:
itt kacérkodsz a költő zord faláról;
ó, mért vagy puszta rajz? s nem az enyém!
Az arcodon szemérmes dús mosoly van
és méla árny a kéj kies helyén...
mely ringva reng a partnak fövenyén:
itt kacérkodsz a költő zord faláról;
ó, mért vagy puszta rajz? s nem az enyém!
Az arcodon szemérmes dús mosoly van
és méla árny a kéj kies helyén...
| Lámpám kigyúl és minden este nézlek |
| tág szemével a vérbeborult észnek. |
Néhány vonás a szent művészirónnal,
pár karcolás, néhány völgy, hűs halom.
Alatta, mintegy ravatalra dőlve,
borzas fejem az íróasztalon.
És elvesztem a tért és az időket
és elnémult a gyatra percmalom...
pár karcolás, néhány völgy, hűs halom.
Alatta, mintegy ravatalra dőlve,
borzas fejem az íróasztalon.
És elvesztem a tért és az időket
és elnémult a gyatra percmalom...
| Míg béna kézzel lent, a képnek alján |
| tapogatok a lábnak kéjvonalján. |
Itt kis cipőcske volna, szép, kivágott,
kecses kis orr, everlasztin-betét.
Megbolondítná a bolond világot
és vért kavarna, úgy, mint a tiéd.
Opálbokák fölött selyemszegéllyel -
az orkeszterből szállna egy minét...
kecses kis orr, everlasztin-betét.
Megbolondítná a bolond világot
és vért kavarna, úgy, mint a tiéd.
Opálbokák fölött selyemszegéllyel -
az orkeszterből szállna egy minét...
| ... De meztelen, mint angyalok az égben, |
| vagy kis virág a széles mindenségben. |
Feljebb harisnya simulna a bőrhöz,
selyempókháló, könnyű, mint a hab.
Mint a tiéd, a vér illatszerével
locsolva enyhén; s vérnél pirosabb
ottfent a térdnek gömbölyű oválján
az atlaszkötő: műremek-darab...
selyempókháló, könnyű, mint a hab.
Mint a tiéd, a vér illatszerével
locsolva enyhén; s vérnél pirosabb
ottfent a térdnek gömbölyű oválján
az atlaszkötő: műremek-darab...
| Min szép kezed pirulva igazítgat... |
| ... De meztelen... Fantáziát nem szíthat... |
Be ártatlan a két tejfényű oszlop:
a két comb, a test alsó kapuja!
Fehér selyemből lenne rajta holmi,
melyen átfénylik a bőr, a buja.
S köröskörül a csipke, patyolatszín,
mint nyári kertben álmodó tuja...
a két comb, a test alsó kapuja!
Fehér selyemből lenne rajta holmi,
melyen átfénylik a bőr, a buja.
S köröskörül a csipke, patyolatszín,
mint nyári kertben álmodó tuja...
| ... De meztelen... Szemembe vág a fénye, |
| nem száll belőle titkok hő reménye. |
A testnek áldott, misztikus középje;
Rodin-delejjel meglehelt csipők!
Az ég felé igéretet lövellve,
- röhögne rá a tudatlan-ripők. -
Mit tudnak ők az isteni csípőkről,
a szent bölcsőkről vajj mit tudnak ők!...
Rodin-delejjel meglehelt csipők!
Az ég felé igéretet lövellve,
- röhögne rá a tudatlan-ripők. -
Mit tudnak ők az isteni csípőkről,
a szent bölcsőkről vajj mit tudnak ők!...
| Forró, lengő selymekbe öltöztetném - |
| ... de meztelen... Nem bódítja az elmém. |
S a váll s a nyak s a mell két vajszigetje,
közöttük lágyan árnyalt völgyes út,
amely cikkázva omlik le szelíden
s a tekintettel le a mélybe fut...
Ó, hol a széles lenszövet, a vászon,
mely eltakarva, megmutatni tud!...
közöttük lágyan árnyalt völgyes út,
amely cikkázva omlik le szelíden
s a tekintettel le a mélybe fut...
Ó, hol a széles lenszövet, a vászon,
mely eltakarva, megmutatni tud!...
| ... Mert meztelen, mint csillagok seregje, |
| vagy tengeren a felborult dereglye. |
... De most: ez arc... a hajnak mámorában!...
Ez a tiéd!... Előlem takarod!...
Elémrajzolt a művésznek irónja
s hogy így megláttalak: nem akarod...
És szégyenedben felhúzod a vállad
s magasba rántod karcsú két karod...
Ez a tiéd!... Előlem takarod!...
Elémrajzolt a művésznek irónja
s hogy így megláttalak: nem akarod...
És szégyenedben felhúzod a vállad
s magasba rántod karcsú két karod...
| Ó, nem kell semmi, csak az arcod lássam! |
| A többit majd megálmodom csodásan... |
