Szenci Molnár Albert: CXXVI. ZSOLTÁR
Háláadás az babilóniai fogságból való megszabadulásért.
Mikor az Siont az Isten
Fogságból kihozá híven,
Úgy mentünk, mint egy álomban,
Víg nevetség volt szájunkban.
Dicsekedtünk az mi nyelvünkkel, |
Az pogány közt minden mondta:
Ez nyilván az Isten dolga.
Az Úr mutatá hatalmát,
Mivélünk tőn nagy csudákat,
Azért őt dicsérjük itten,
Örvendezzünk szíveinkben.
Hozd ki, Úr Isten, az többit is, |
Mint az erős zúgó széllel,
Mind ez föld megszárad széjjel.
Azkik nagy könnyhullatással,
Búzát vetnek nagy bánattal,
Aratáskor azok széllel
Aratnak nagy víg örömmel.
Sírva mennek ki az vetésre, |
De az jó kévéket osztán
Béhordják nagy vigasságban.