Tompa Mihály: AZ ÜNNEPRONTÓK.

Full text search

AZ ÜNNEPRONTÓK.
 
'Ébredjetek... ! kenyérebédig
Fogtok nyujtózni tán,
Ti naplopók! és tátni szájatok
A sült galamb után?!
Dologhoz lásson, aki csak bír!
Csorbóka, dudva veri fel
Szőlőtök a hegy oldalában;
Gyomlálni és kapálni kell!'
 
Szólott, megrúgva talpát
Három testvérfiaknak
A zsémes nő; s azok rá
Álmosan felriadtak,
Készülvén a szőlőmunkára,
A hegynek lejtős oldalára.
 
És mond ifjabb leánytestvérök:
- S beszéde volt bátortalan -
«Hát nincs ma ünnep, nénémasszony?
Azt gondolám, urnapja van...»
De ráriadt vadúl szegényre
A durcás vén leány,
Száraz kezét arculcsapásra
Fogván fel a pogány:
'Menj, istenadta urnapoddal
Színem elől, te csacska féreg!
Hogy helytelenkedhess napestig,
Ünnep kell úgy-e, meg legények?
A két szemed tüzes fogóval
Szedem ki mindjárt, hitvány pára!
Ha mátul fogva nézni is mersz
A szomszéd dolgatlan fiára!
No csak lássa meg már az ember!
Hogy ő tanítson, még csak az kell!
Most pedig az erdőre mégy,
Egyik lábad itt, a másik ott; -
S ha száraz galy nem lesz elég:
Akkor lesz még ünnepnapod!
Vizet hozzál és kividd az ételt;
S mig délben bátyáid pihennek:
Gyomlálj, kapálj, aztán arass egy
Jó hamvas mohart a tehennek.
Mert mind bolond, ki ünnepel,
Midőn szegény, s dolgozni kell!'
«Igazság! - a fiúk morogtak, -
Nekünk is akkor lesz urnapja,
Ha megtisztult, kiforrt borával
Kinál a hordó szája, csapja;
És most ki a szőlőmunkára,
A hegynek lejtős oldalára!
Mert mind bolond, ki ünnepel,
Mig nem gazdag... s dolgozni kell!»
 
           ______
 
A kinzott lányka keszkenőjét
Fájó dagadt képére húzván:
Letörlé forró könnyeit,
S gyorsan haladt a keskeny útcán;
Szegény... ! mig más leányka
Ünneplő köntösében,
Bokrétával kezében,
Vár a harangozásra:
Miként más jó keresztyén,
A szent napon nem ünnepel;
Rosz néne számol érte,
A lelke fáj... de menni kell!
 
Immár a kert aljához ért el,
- Többet futott, mint lépett, lába,
Hol a szilvás gyepűje mellől
Sugár fiú pattant utába;
«Jaj Istenem !
Nénémasszony megöl ezért... !»
De a legény
Megfogta a leány kezét;
«Jó lány, mi lelte képedet?
Miért ríttál ilyen korán?»
«Eressz, eressz az Istenért...!»
«No csak te mondd el szaporán...!»
És a leány keserves élte
Minden baját hűn elbeszélte;
A szó igazvoltát pedig
Pecsételé könyhullatással,
Melyet letörlött a legény
Lobogós ünge gyolcs ujjával.
És elmaradt a galyszedés. -
Ifjú, leány együtt menének
Az Istennek háza felé,
Napján az Ur szent ünnepének.
S az ájtatoskodó seregben,
- Amely vonult a szent zászlók után -
Egymás mellett borúla térdre:
Buzgón imádkozó fiú s leány.
Majd a legény szülőihez
Vezette a szabadkozót,
Hol hozzá nyájas ajkakon
Ejtett a háznak népe szót.
Vigan költék a szűk ebédet el,
S a gazda, a jó rendnek őre:
Jobb kéz felől, magához ülteté
A vendéglányt, az asztalfőre.
Majd szólt a jámbor házi nő:
- Imé, a lányok serge jő!
Maradj nálunk, édes leányom!
Vigadjatok, mulassatok,
Vigságtok jól-esik szivemnek,
Ha mult időmre gondolok:
Magam kisérlek majd haza;
Durcás nénéd, a vén leányt
Jól ösmerem bibéivel...
S ne félj... mert egy ujjal se bánt!
De most mulassatok s enyelgjetek,
Egész megifjulok közöttetek! -
 
           ______
 
Az ajtót ki- s becsapkodá
A karcos néne azalatt;
Kiállt az utra s galyhozó
Öccsére szórt szidalmakat;
Mérgében tört, rontott, mikép
A felleg száraz mennyköve:
De akit vaslapátja várt,
Testvére csak meg nem jöve.
A síró tűz körül,
- Füst marván a nő két szemét -
Elkészült csakugyan
Az ízetlen sovány ebéd;
Aztán szalmába fészkelé
A szélkét és fakanalat;
A kast fejére fölvevé;
S a szőlőhegy felé haladt.
Csöppek borsózták homlokán,
S dul--fult magában a kaján.
 
Sok izzadás után végtére
A hegynek oldalára ére,
S hol a munkás bujt, nyes, kapál,
S a bő szüret napjára vár.
Hol, mig jár napfény s őszi dér:
Szépen megasznak a gohér,
A rózsaszőlő s erdei
Arany-cseppű gerézdei.
 
És első gondja a fiaknak,
Hogy a jövőre rátámadjanak:
«Nem láttad, hogy rég hajlik a nap?
Vagy tán az ördög van veled:
Hogy a kapást féldélutánig
Éhen, szomjan itt kinn feledd...!?»
S ő fuldokolva visszapattoga:
'Az átkozott lány s ünnep az oka!'
Zajong mindannyiok...
S istentelen szitok
Hangzott el a magas szőlőhegyen:
- Ünnep s lány hétszer átkozott legyen! -
 
           ______
 
Az elfáradt testvér fejéről
Az étekkel a kosarat
A bősz fiúk le sem vehették,
Mert egy szempillantás alatt...
Midőn testvért és ünnepet
Mocskos szókkal szidalmaznának:
 
Szőlőjük tüske s gazberekké,
S ők... kőbálvánnyá változának.
S az istenfélő jó leányhoz,
- Ki rájok rettegés közt vára,
Ülvén a zárt ajtó küszöbjén; -
Nem tértenek meg éjszakára.
 
           ______
 
Hol a regényes Abaujnak
Koszorúzott hegylánci nyulnak:
Bükkek felett, hegy oldalában,
Regécvár omladékihoz közel,
Az ünneprontó kőtestvérek
Merev csoportja vesztegel,
Fején az étek-kosarat
Emelvén a leány...
Gyakran kapa pengése hallik,
Körűlök csendes éjszakán.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi