Tompa Mihály: A HŐS ÉS KARDJA.
A HŐS ÉS KARDJA.
Kél a sugarak fejedelmi ura,
Reggel van a sík csatatéren;
Hol, napja ezernek az alkony előtt,
Köd- és vérbe borúlva lemégyen.
Órjási alakkal a reggeli árny
Fut, s nyomba követ rohanó lovagot;
Éjfélkor a hold halavány sugarán:
Holtak hideg árnya bolyongani fog.
Reggel van a sík csatatéren;
Hol, napja ezernek az alkony előtt,
Köd- és vérbe borúlva lemégyen.
Órjási alakkal a reggeli árny
Fut, s nyomba követ rohanó lovagot;
Éjfélkor a hold halavány sugarán:
Holtak hideg árnya bolyongani fog.
Elszántan a két sereg összerohan,
Egymást öli bősz viadalmaiban;
Mig vér ömöl és ezer élet enyész:
A harcra mosolygva a sír ura néz;
Csont-ajkain a káröröm igy vigyorog:
Hah! száz temetőm telik általatok!
Egymást öli bősz viadalmaiban;
Mig vér ömöl és ezer élet enyész:
A harcra mosolygva a sír ura néz;
Csont-ajkain a káröröm igy vigyorog:
Hah! száz temetőm telik általatok!
Későre a harc riadalma kihal,
S a hold sugarán:
Lengő hideg árny
Ösmerkedik a csata holtjaival.
A hős aluszik...
S míg álmodik a csata képeirűl:
Bús éjszaki fény,
Hír éjszaki fénye, derengi körűl.
S a hold sugarán:
Lengő hideg árny
Ösmerkedik a csata holtjaival.
A hős aluszik...
S míg álmodik a csata képeirűl:
Bús éjszaki fény,
Hír éjszaki fénye, derengi körűl.
És aki nyere
Harcnak mezején koszorút, diadalt:
Győzők serege
Rak fegyveriből szomorú ravatalt;
S kit rája emel, ki halotti fehér:
A had feje, a diadalmi vezér.
Harcnak mezején koszorút, diadalt:
Győzők serege
Rak fegyveriből szomorú ravatalt;
S kit rája emel, ki halotti fehér:
A had feje, a diadalmi vezér.
Győzött, s maga a diadalmi vezér
Győzelme tüzébe' talála halált;
Villám vala, mely rohan, éget, emészt
S dúlása közt felemészti magát.
Ott fekszik erőtelen és hidegen...
Mellette nehéz hadi kardja pihen.
A kardvas erőteli fényes acél,
S a markolaton:
- Mely sárga aranyból
Öntetve vagyon:
Gyémánt ragyog, égi sugáraitúl
A hős hideg arca derengve kigyúl.
Győzelme tüzébe' talála halált;
Villám vala, mely rohan, éget, emészt
S dúlása közt felemészti magát.
Ott fekszik erőtelen és hidegen...
Mellette nehéz hadi kardja pihen.
A kardvas erőteli fényes acél,
S a markolaton:
- Mely sárga aranyból
Öntetve vagyon:
Gyémánt ragyog, égi sugáraitúl
A hős hideg arca derengve kigyúl.
Éjfélt üt. A kardvas igy ejti szavát:
'Nem látom-e több csata vérpiacát?
Hah, nincs ki emelve a harcra vigyen:
Hogy dicskoszorúkat aratna velem!
Nem sujtok-e porba arany koronát?
Nem fúrok-e zsarnoki melleket át?
Átjártam a szívet, az életeret,
Sirjába fektettem ezer s ezeret!
S hősömmel im, én is a földbe jutok...
Elporlik a szív, el a hősi karok;
S a törpe utód ha kiás valaha:
Súlyom bizonyítja, a hős ki vala!?'
'Nem látom-e több csata vérpiacát?
Hah, nincs ki emelve a harcra vigyen:
Hogy dicskoszorúkat aratna velem!
Nem sujtok-e porba arany koronát?
Nem fúrok-e zsarnoki melleket át?
Átjártam a szívet, az életeret,
Sirjába fektettem ezer s ezeret!
S hősömmel im, én is a földbe jutok...
Elporlik a szív, el a hősi karok;
S a törpe utód ha kiás valaha:
Súlyom bizonyítja, a hős ki vala!?'
Szólt felharagudva reá az arany:
«Némulj el örökre, te nemtelen érc!
Léted van a rozsda hatalma alatt,
S fennen, botorúl unokákra beszélsz!
Nézd, engem imád
A messze világ!
És birtokomért a halandó
Százszor veti áruba lelke-, honát;
Egymás kebelébe vasat ver
Testvér, szerető, rokon és barát.
Fejedelmi fejekről
Gőggel ki alá vigyorog,
Villámokat útba terelni ki bír:
Én a hegyek büszke aranyja vagyok!
Megrág az idő,
Hitvány fecsegő!
S én, rozsda-, penészt mosolygva, fogom
Hirdetni az egykori századokon:
Dús volt, ki viselte e markolatot,
Kincs, fény, uraság közepett ragyogott.»
«Némulj el örökre, te nemtelen érc!
Léted van a rozsda hatalma alatt,
S fennen, botorúl unokákra beszélsz!
Nézd, engem imád
A messze világ!
És birtokomért a halandó
Százszor veti áruba lelke-, honát;
Egymás kebelébe vasat ver
Testvér, szerető, rokon és barát.
Fejedelmi fejekről
Gőggel ki alá vigyorog,
Villámokat útba terelni ki bír:
Én a hegyek büszke aranyja vagyok!
Megrág az idő,
Hitvány fecsegő!
S én, rozsda-, penészt mosolygva, fogom
Hirdetni az egykori századokon:
Dús volt, ki viselte e markolatot,
Kincs, fény, uraság közepett ragyogott.»
És szóla utószor a gyémánt-
Boglár, ragyogása dicsében:
«Hallgassatok el!
A bajnokot én örökítem!
A szörnyü erő
Elhagyja a hős karok érc idegét;
Kincsét az idő
Elsöpri, elhordja szelén szanaszét.
Dúsgazdag arany!
Tudd meg, s te erőteli fényes acél:
Túl ezreden a
Hős tetteiről egyitek se beszél!
A hír örökíti a hősi nevet,
- Mely rajta ragyog -
Én nem halok el, ki a hír ragyogó
Gyémántja vagyok!»
Boglár, ragyogása dicsében:
«Hallgassatok el!
A bajnokot én örökítem!
A szörnyü erő
Elhagyja a hős karok érc idegét;
Kincsét az idő
Elsöpri, elhordja szelén szanaszét.
Dúsgazdag arany!
Tudd meg, s te erőteli fényes acél:
Túl ezreden a
Hős tetteiről egyitek se beszél!
A hír örökíti a hősi nevet,
- Mely rajta ragyog -
Én nem halok el, ki a hír ragyogó
Gyémántja vagyok!»
Kardjával a hőst
Földnek kebelébe nyugonni tevék;
S a síri világ:
Jöttére remegve felháborodék...
A rettenetes
Kar- s kardra ki ösmere egyszeriben;
Sírhantok alá
Mely juttata száz-, ezeret hidegen.
Földnek kebelébe nyugonni tevék;
S a síri világ:
Jöttére remegve felháborodék...
A rettenetes
Kar- s kardra ki ösmere egyszeriben;
Sírhantok alá
Mely juttata száz-, ezeret hidegen.
-
Évezredeket haladott az idő.
Vad rengeteg feledett temető;
Érc-szobra hol állt?
Hol nyugszik a harc fene bajnoka, hol?
Hűlt hamvaira
A rengeteg árnyoka, csende hajol.
Vad rengeteg feledett temető;
Érc-szobra hol állt?
Hol nyugszik a harc fene bajnoka, hol?
Hűlt hamvaira
A rengeteg árnyoka, csende hajol.
Turkál, kapar, ás az utó-ivadék,
S a bajnoki sír kikutatva vagyon;
Kardmarkolatot lel a sír fenekén,
S gyémántot a nagybecsü markolaton.
A fényes acél oda van...!
Gyémánt s arany ép;
Hősét dicsőitve, a harci jegyet
Hű gondjain őrizi a maradék.
S a bajnoki sír kikutatva vagyon;
Kardmarkolatot lel a sír fenekén,
S gyémántot a nagybecsü markolaton.
A fényes acél oda van...!
Gyémánt s arany ép;
Hősét dicsőitve, a harci jegyet
Hű gondjain őrizi a maradék.
-
Évezredeket haladott az idő,
A rengeteg illat-ölelte mező;
Megharsan azonban a bús hadi kürt,
És felriadoznak a népek;
Dúl, gyilkol a harc dühe, dús paloták
S kunyhók leomolnak, elégnek;
Tűz árja piroslik a markolaton,
Üszköknek alatta temetve vagyon.
A rengeteg illat-ölelte mező;
Megharsan azonban a bús hadi kürt,
És felriadoznak a népek;
Dúl, gyilkol a harc dühe, dús paloták
S kunyhók leomolnak, elégnek;
Tűz árja piroslik a markolaton,
Üszköknek alatta temetve vagyon.
Üszköknek alatta midőn keresi
A békeidőre jutott nép:
Olvadva, enyészve a büszke arany...
Gyémántja csak ép!
Gyémántja időn s viharon mene át,
S el nem veszité ragyogó sugarát.
A békeidőre jutott nép:
Olvadva, enyészve a büszke arany...
Gyémántja csak ép!
Gyémántja időn s viharon mene át,
S el nem veszité ragyogó sugarát.
-
- Évezredeket haladott az idő,
Mély tófenek a szag-ölelte mező;
És szól vala a
Gyémánt, ragyogása dicsében:
«Túl ezredeken
A bajnokot én örökítem!
A szörnyü erő
Elhagyta a hős karok érc-idegét;
Kincsét az idő
Elhordta, söpörte szelén szanaszét.
Dúsgazdag arany
Hol vagy? s te erőteli fényes acél?
Most a dalia
Hős tetteiről egyitek se beszél!
Im, hír örökíti a hősi nevet,
Mely rajta ragyog;
Én nem halok el, ki a hír ragyogó
Gyémántja vagyok!»
Mély tófenek a szag-ölelte mező;
És szól vala a
Gyémánt, ragyogása dicsében:
«Túl ezredeken
A bajnokot én örökítem!
A szörnyü erő
Elhagyta a hős karok érc-idegét;
Kincsét az idő
Elhordta, söpörte szelén szanaszét.
Dúsgazdag arany
Hol vagy? s te erőteli fényes acél?
Most a dalia
Hős tetteiről egyitek se beszél!
Im, hír örökíti a hősi nevet,
Mely rajta ragyog;
Én nem halok el, ki a hír ragyogó
Gyémántja vagyok!»
