Tompa Mihály: MUSZKA TRÉFA.
S hogy rémítő volna száma seregöknek!
A kis magyar sereg nem rettenti vissza,
Sem a bőjt s imával roszul védett Tisza.
Csupán csak egy falu nem esik kétségbe:
Mivelhogy ottan az orosz polgártársak
Az atyafiakra nagy örömmel várnak.
A falusiak mind eléjök menének;
A biró járt elől, s az atyafiságot
Kötögetvén, szörnyü nyájas képet vágott.
Hatvan ökröt kivánt a csapat vezére:
Savanyu lett képe, minő a vadalma,
S tisztelettel bár, de azt mégis sokalta.
Hogy a birónak, kit jól megkancsukáztak,
A jó rokonságtól hatvan ökör mellett,
Husz előfogatot kiállítni kellett.
De nem mint jött: víg dal, - sírás-rívás alatt;
Ejh! egypár tulokért sírni mégis szégyen,
Nemis azért; csak a bucsu ily érzékeny.
És hogy a forróság még gonoszabb legyen:
Fojtó száraz porral összeelegyedik,
És a boldog tüdőt megjárja fenekig.
Képe gömbölyű is, fakó is, mint a hold;
Száraz, mint az agár, hosszu, mint a pálca,
Ritkán szólt, bár mindig nyitva állt a szája.
- Nevezzük Janónak rövidség okáért, -
Azaz fejét törte - mert nem mondok sokat:
A Janó fejében nem járt még gondolat.
Hanem semmi ut-mód nem jött az eszébe,
S miként van a tolvaj s szerelmes szokása
Ő is tanácsot az éjszakától vára.
S kifogtak a tábor szélén a szekerek;
Janó megitatván éjjel a jószágot,
Visszatért, befogott, s lassan odébbállott.
Akkor látja, hogy ez nem az ő szekere!
No semmi! tán még jobb! gondolta magában,
Mert aligha ital nincs a saroglyában.
Mindig pályinkaszag ütött az orrába;
S ugy kotyog valami ott a szalma alatt:
No az bizonyosan hordó vagy átalag!
S lóhalálából jött, pedig csak ökrön volt;
És midőn a hajnal meghasadt az égen:
Haza-verekedett Janó szerencsésen.
Kieresztgette az elfáradt jószágot;
Azután fellépett a kerek-küllőre:
Hogy egyet igyék a hordóból előre.
A hordónak rögtön keze nőtt, meg lába,
S ugy nyakszirten vágta Janót az elsővel:
Hogy a szekér mellett fél-ájultan dőlt el.
Egy félrészeg muszka bú fel a szalmából;
Néz és káromkodik, nem tudja, hogy hol van:
A mennyországban-é, vagy már a pokolban?
És amint tudtára esett a történet:
A bősz muszka körűl addig sürög-forog,
Hogy békére fordul a háborus dolog.
Legszebb menyecske volt az egész helységbe;
Csak az volt a nagy kár, hogy egy kis magzatot
Hét év óta neki az Isten nem adott.
No te muszkát loptál, ördög bujjon beléd!
Ha loptad, jól eltedd, mert ha kitudódik:
Felkötnek, - s fejemen gyalázat lesz holtig!
Amelyet magának a muszkával szerzett;
Most meg ugy megréműlt szegény, mint akinek
A nyaka körül jár igazán a zsineg.
És mivel rá-szokott hét esztendő óta,
Hogy felesége volt fő minden dologban,
Hitte, hogy ezt is ő elintézi jobban.
Mily szépen megszokott a vad muszka nála;
Csupán csak az egyet csudálta más részrűl:
Hogy oly régen ott van s még csak nem is készűl.
Amelyen még egyszer jobban csodálkozott;
De hiszen nem is jó mindent tudni, látni...
Magunkról tudjuk ezt nős emberek már mi!
S amint másnap jókor reggel haza-térne:
Tárva-nyitva minden... a ház s udvar puszta,
Sír-rí az aprólék: sem asszony, sem muszka!
Oda fiókjából a két tinó ára;
Az asszony ruhája ... szalonna, meg vászon...
Ugyan én Istenem! mi történt e házon!?
Mikor kerül elő jó élete párja?
És elmulik sok hét, azután sok hónap...
De az elsikkadtak még mind oda-voltak.
Vele a nagy csapás okára ösmértet, -
És bűnbánatában ilyen bús panaszt mond:
Elloptam a muszkát, a muszka az asszonyt!
Azután fehér lesz a földnek ruhája;
Végre a tavasz is megérkezik zölden:
Megpendűl a kapa, nyitnak a szőlőben.
Eláll szeme, szája, megalszik a vére...
Ajtaja kinyitva, - aztán meg világ van,
És kegyetlen gyermek-sikoltás a házban.
Rég ellopott kedves párjára ösmére.
De azért hallgatott... buta bámulásba'
Nyilatkozván öröm és fájdalom nála.
Hogy észrevetesse magát, hát köhögött...
De az asszony unván ezt a csendességet,
Imígy vete annak nagy mérgesen véget:
Még biz azt sem mondja: hogy az Isten hozott!
Sokat áztam-fáztam, bejártam nagy földet:
Aztán most egy jó szót sem érdemlek tőled?»
S körülnézett ... inkább félénken, mint bátran;
Szeme alkalmasint a muszkát kereste,
Talált is, - de sokkal kisebbet helyette.
A felett közöttök épen nem lett vita;
Majd ha felnő s Janót jól nyakszirten csapja:
Akkor tán ráösmér, hogy ki volt az apja!