Tompa Mihály: A BOJTÁR.
A BOJTÁR.
Itt van a viradta, már a nap is támad,
Hetyke juhász-bojtár tereli a nyájat;
Legelőre hajtja: sih te, bordás, kajla!
Hetyke juhász-bojtár tereli a nyájat;
Legelőre hajtja: sih te, bordás, kajla!
A vén számadó meg széjjelnéz az égen,
És beszél valamit, de a beszédében
Csak ennyit hallani: lesz még ma valami!
És beszél valamit, de a beszédében
Csak ennyit hallani: lesz még ma valami!
Ugyan már mi lenne? a kend esze hol jár?
Förmed az öregre hetyke juhász-bojtár;
Vagy azt se látja még: holyan tiszta az ég?
Förmed az öregre hetyke juhász-bojtár;
Vagy azt se látja még: holyan tiszta az ég?
Látom fiú, látom! még többet is látok...
Nincs még a szememen hál' Istennek hályog;
De -! csak ne hajts messze, mert igy jösz meg este.
Nincs még a szememen hál' Istennek hályog;
De -! csak ne hajts messze, mert igy jösz meg este.
S mikor azt mondta: igy, az ujját mutatta;
De szűrit a bojtár vállán összekapta,
És ment nagy durcásan, a nyájnak nyomában.
De szűrit a bojtár vállán összekapta,
És ment nagy durcásan, a nyájnak nyomában.
Lassan felszáll a köd, a szellő is hallgat,
A tavaszi pázsit gyenge, mint a harmat;
Legelészik a nyáj; - a bojtár furulyál.
A tavaszi pázsit gyenge, mint a harmat;
Legelészik a nyáj; - a bojtár furulyál.
Lehever a gyepre, aztán azt gondolja:
Ejh, beh arany idő! s lám a vén bolondja
Azt birta mondani: lesz még ma valami!
Ejh, beh arany idő! s lám a vén bolondja
Azt birta mondani: lesz még ma valami!
Elmegyen a jószág, ha van ki eressze;
Fogadj szót, ne bocsásd azt a nyájat messze!
Távol a karámod, hátha majd megbánod...
Fogadj szót, ne bocsásd azt a nyájat messze!
Távol a karámod, hátha majd megbánod...
De hisz jó idő van! csak aztán ne volna
Tavaszi időnek jó kedve csalóka!
De ha reggel fénylik: zimankó lesz délig.
Tavaszi időnek jó kedve csalóka!
De ha reggel fénylik: zimankó lesz délig.
Most is elérkezett, délután jóllehet;
Nagy fekete felhők fogják el az eget,
S jön nagy sebességgel, havas eső széllel.
Nagy fekete felhők fogják el az eget,
S jön nagy sebességgel, havas eső széllel.
Földre sütött fővel a nyáj összefordul;
Csak néha ugrik ki egy-egy a csoportbul,
S futtában eltévedt fia után béget.
Csak néha ugrik ki egy-egy a csoportbul,
S futtában eltévedt fia után béget.
A bojtár felhuzza fejére a szűrit,
És leguggol mig a pogány idő szűnik;
Be szörnyü fergeteg...! hátha ott kin reked!?
És leguggol mig a pogány idő szűnik;
Be szörnyü fergeteg...! hátha ott kin reked!?
S ugy lett. A fergeteg elébb meg nem állott,
Mig el nem gyalázta végkép a jószágot;
És akkor kifárad... Bojtár! hol a nyájad?
Mig el nem gyalázta végkép a jószágot;
És akkor kifárad... Bojtár! hol a nyájad?
Körülnéz a fiu: mind ott áll a lábán,
De nincs benne élő, csak egy szopos bárány;
Mind az egész falka, megdögölve, fagyva!
De nincs benne élő, csak egy szopos bárány;
Mind az egész falka, megdögölve, fagyva!
Felkapja a bojtár a bárányt: a hideg
Ha már megvette, ez az egy is minek?
És két izmos karján magasan feltartván,
Ha már megvette, ez az egy is minek?
És két izmos karján magasan feltartván,
Kiálta, mig merőn az ég felé nézett:
Isten! ha elvetted immár az ebédet,
Ez is itt van! nohát, vedd el a vacsorát!
Isten! ha elvetted immár az ebédet,
Ez is itt van! nohát, vedd el a vacsorát!
Több szó, se jó se rosz, nem hallatszott tőle,
És a bárányt többé nem tette a földre,
Mivel mind a kettő lett bálvány, hideg kő.
És a bárányt többé nem tette a földre,
Mivel mind a kettő lett bálvány, hideg kő.
Jövén a számadó esti szürkületben:
Azt hitte a jámbor, élnek mind a ketten, -
Tarthatd azt a bárányt... kin állsz véle boszút...?
Jobb lesz, ha haza jösz! - de az meg se mozdúlt.
Azt hitte a jámbor, élnek mind a ketten, -
Tarthatd azt a bárányt... kin állsz véle boszút...?
Jobb lesz, ha haza jösz! - de az meg se mozdúlt.
